Boldizsár Ildikó könyvében különösen érdekes a Miért nincsenek kertek a mesékben című tanulmány, amelyben megállapítja, hogy a kert a tökéletesség szimbólumaként a középkori vallásos irodalomból került át a tündérmesékbe. Annak ellenére azonban, hogy a mesékben gyakori a rét, a mező, a berek, a pagony, a völgy, a tópart, a láp, a sziget, a sivatag, a barlang, a sűrű erdő, a félelmetes rengeteg, addig a kert viszonylag nagyon ritkán jelenik meg, de ha megjelenik, akkor azonnal tudnivaló, hogy ott valami rossz történik hamarosan, meséje válogatja, hogy mit lopnak el belőle, melyik fa termését dézsmálják meg, melyik növényt tiporják le ismeretlen tettesek, de mindenképpen valami baj következik be. A mesekutató módszeresen kimutatja, hogy a mesékben azért ritka szereplő a kert, mert az eleve egy megművelt terület, ahol valószerűtlen, hogy váratlan veszélyek fenyegetnék a hőst, nem valószínű, hogy ismeretlen lények bukkannak majd fel, más szóval, unalmas színtér. Másfelől, a megművelt kert a boldogok lakóhelye, ezzel szemben a mesehős folyton a boldogságkeresés útját járja, tehát nem tartózkodhat egyhelyben. Ehhez fűződik a kertek ritka mesebeli szerepének harmadik oka is, miszerint a kert műveléséhez időre van szükség, amiből a mesehős hiányt szenved, ugyanis a pillanatnak él, nem érdekli, hogy mi volt tegnap, és mi lesz holnap.
Boldizsár Ildikó mese-elemzéseit egyszerűen nem lehet letenni, az írások stílusa és a bennünk rejlő felismerések a kötethez bilincselik az olvasót. Csipkerózsika meséje kapcsán például költői kérdésként veti fel, hogy milyen mese az, amely egy olyan nőről szól, aki semmi mást se csinál, csak mindvégig alszik? A részletes elemzés során eljut odáig, hogy Csipkerózsika hosszú és mély álma tulajdonképpen erőgyűjtés volt ahhoz, hogy megváltoztassa, megújíthassa az addigi, idejétmúlt életformát. Hamupipőke meséjének kapcsán a női megpróbáltatásokat veszi számba, és leszögezi, hogy ha valaki elmélyed a válogatás és a rendrakás csöppet sem egyszerű teendőiben, váratlan tapasztalatokkal gazdagodik. Általuk képes lesz megkülönböztetni a jót és a rosszat. Amennyiben ehhez nincs elegendő saját energiakészlete, segítőtársakra van szüksége, Hamupipőkét hangyák és galambok segítik, vagyis a mélyből és a magasból érkező lények, a rejtett erőtartalékok és ösztönök, a tudattalan tartalmak és az intuíció, a sejtés és a sugallat megtestesítői. Teljesen más magatartás ez a feminin életelvet megszólaltató, türelmes, aprólékos rendrakás a világban, mint a férfi potenciában megjelenő bátorság, dinamizmus, tettrekészség: a nők az élet csírájára vigyáznak, a férfiak megszüntetik az azt veszélyeztető szándék forrását.
A mesék mindig csak egyetlen hős számára végződnek sikeresen, eredményesen vagy beteljesülő boldogsággal, a többiek veszteségre, vereségre vannak ítélve. Akadnak persze olyan mesék is, amelyek a főhős számára is tragikusan végződnek, a hajdani mesékben gyakori volt például az öngyilkosság motívuma. A jungiánus meseértelmezés ezeket a meséket a dölyfösségről való leszoktatás eszközének tartják, ugyanis nem engedik meg a mesehallgató azonosulását a győztes, eredményes és sikeres hőssel, hanem állandóan szem előtt tartatják az elbukás lehetőségét is. Ugyanilyen intő példa a mesékben a hősnek az eredménytelensége nyomán kővé való változtatása. A kőbálvánnyá változtatás ugyanis időt ad, ami alatt cselekvésképtelenné válik a hős, és nem marad más lehetősége, mint az addigiak átgondolása, a feladatmegoldás új módszerének kifundálása, addigi cselekedeteinek revíziója.
Boldizsár Ildikó egyértelmű megállapítása: "A mesék nem szokták minősíteni a hősök döntéseit, de hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy mi magunk megtehessük ezt." Úgy vezet a kutató a mesék birodalmán keresztül, hogy lépésről lépésre feltárja, miként tanítanak, vagy segítenek ezek a történetek bennünket élni. A Grimm-mesék sorozatából kiemelvén a Szerencsefi János című történetet, arra mutat rá, hogy miként kell az embernek lemondani vágyairól, és tudatosítania a lemondást, elengednie ragaszkodásait, hogy szabaddá válhasson és e maga teremtette szabadság nyomán elérje a boldogságát.
Boldizsár Ildikó nem kerüli meg a tényt, hogy a gyerekek egyre kevesebb mesét hallhatnak, mert szüleik nem mesélnek nekik, nem olvasnak velük együtt mesekönyveket, ugyanakkor a számítógépen a játékprogramok nyomán meseszituációkba is kerülnek, amelyekben probléma-megoldási lehetőségeket kell keresniük, ugyanúgy, mint a mesékben, ám nagy különbség van a kettő között: "A mesét hallgató gyerek és a billentyűket nyomkodó gyerek közötti lényeges különbség, hogy míg a sorsát egérrel irányító gyerek a szemével és az agyával lát, a mesehősökkel azonosuló gyerek a képzeletével és a szívével. Az előbbi megtanulja, hogy a világban milyen sokféle pusztító fegyver létezik, s hogy ezekkel hogyan irthat ki minden útjába kerülőt (destruktív), az utóbbi megtanulja, hogy a világ milyen sokféle tudásból (pl. eszközökkel, növényekkel, állatokkal való bánni tudás) építhető föl, s hogyan szerezhetők vissza azok a dolgok, amelyek valamikor »idevalók« voltak (konstruktív)."
A kötet másik két, A mese és a gyermek, illetve a Milyen a jó mesekönyv? című fejezetében az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását mutatja be a szerző egy-egy könyv vagy mese kapcsán. Ez a két fejezet tulajdonképpen egybefogja az utóbbi évek mesetermését, nem csak magyar, hanem ma-gyarra fordított szerzők műveit is, így kalauzként is működik, kiválóan eligazít a meseirodalom jelenében, a modern mesetermés között.
Forrás: Új Forrás 2005. 5.sz.
|