Az óvodásoknak szánt történetek kakaó­dimenziójú izgalmakat tartalmaznak, s bár az éjszakai bulizásra kiszökő játékok motívuma már kissé elhasznált, éppen ismerősségében adja meg a bizonyosságot: hiszen ez köztudott. A második mesében szereplő egérnagynéni ismételt felbukkanása a zárómesében nem egyszerű szövegjáték, azzal lesz egésszé az óvodások titkos univerzuma. A föld alatt élő óriás százlábúak, a közlekedési lámpát zöld és piros madzagokkal irányító lámpaegér, a metrókocsik aljára kapaszkodó csizmaevő szörny, az éjjel megelevenedő játékok, a fagyasztó mélyére költöztetett aprócska hóember igazából arról mesélnek, hogy nemcsak izgalmas, de értékes párhuzamos világok léteznek a mi felnőtt, túlszabályozott, enervált hétköznapjaink mögött. Csak figyelni kell a jeleket: a metrószerelvények csuklós részeit (százlábú­gyerekek csizmáit kutatva), az elromlott közlekedési lámpákat, a hóesést, a metró alatti szuszogást, a mozgólépcső réseit, a reggelre szétszóródott játékokat. A többféle létmód megélésének lehetősége csak az egyik hozadéka e világoknak („anya szemmel láthatóan maga is kezdett végre hinni a Csizmaevő szörny létezésében”), az igazán fontos kiolvasható üzenet az odafigyelés, a keresés maga: „nézzétek meg”, „ha egyszer arra jártok”, „ti vigyázzatok a lábatokra”. Akár az előző mesekönyvben a Buborékmese, itt is a kötet középső meséje mondja ki a legnagyobb titkokat: (bármily fellengzősen hangozzék is) a létezés és az elmúlás titkait. A buborékok röppnyi élete mellett a hóemberek efemer léte a gyerekvilág egyik legnagyobb s leglátványosabb tragédiája. A titkos hóember, a világ legkisebb hóembere Lilinek köszönhetően túlélte ugyan a nyarat a fagyasztóban, de aztán, következő télen „visszatérhetett oda, ahová született” – hogy borsgombjai az új hóból gyúrt új hóembert díszítsék. A Lili szívében soha el nem olvadó hóemberek történetének érzelgős lezárását feledve olyan leckét kaptunk megint mesetranszformációból, gyerekfilozófiából s etikából, ami felnőttfejjel is sok-sok kérdést generál.   Timkó Bíbor képeivel kiegészülve válik igazán pontossá e titkos terrénum feltérképezése: a kötet képi világa ugyanis időtlenül békebeli, kellékeiben, ruhaviseletében lehetne az 1930-as, 50-es évek világa, nyugodt, megfontolt színek, csend és illeszkedések. Arról szólnak a képek is, hogy helyén vannak a dolgok: a cekkerrel sétáló rendőr, az óvónéni fűzős kismamacipője, a metróalagútnál a százlábúgyerekek Etikát olvasnak, a lámpaegér Egerek és embereket, az óvoda polcán ott van A hobbit, a „dagi Andersennel” és Grimmel együtt. Hogy a világ be van rendezve, s jól van berendezve így. Lovász Andrea Forrás: Élet és Irodalom, EX LIBRIS - LXII. évfolyam, 10. szám