A felnőttek számára Bán Zsófia első gyerekkönyve egy bájos és humoros egydélutáni olvasmányként, a gyerekek számára pedig a rövid fejezeteknek köszönhetően akár esti meseként szolgálhat. A kötetben előfordulnak olyan szavak (vitustánc), humoros nyelvi fordulatok (kiavászkodik) és mélyebb tudást igénylő szöveghelyek, amelyeket egy alsó tagozatos iskolás még nem érthet meg. Például az alábbi párbeszéd már-már filozofikus jellegű: „Na, jó, megpróbálom – ígérte Dini róka, és Vagánybagoly megdicsérte, amiért nem vágta rá rögtön, hogy megígéri. Ha megpróbálja, és mégsem sikerül, az többet ér, mint egy üres ígéret, nem? Mert legalább megpróbálta.” A kötet emellett egy mai gyermek számára már elévült intertextusokat is tartalmaz (Karib-tenger kalózai, Harry Potter.)   Rögtön az első oldalon láthatjuk a szerző Hanna nevű (Nemhanemka!) lányának egykori, Vagánybagolyról készített rajzát, ami a „Hannának, korábbra” ajánló mellett a mesekönyv keletkezésének körülményeire utal. Az írónő évekkel korábban, az akkor még harmadik osztályos kislánya esti mese-igénye miatt teremtette meg Vagánybagoly alakját, de saját elmondása alapján nem gondolta azt, hogy a kettejük közti beszélgetések részeként elhangzott történetek az írói munkásságához tartoznának, így lánya unszolására írta meg végül a laptopján éveken át „porosodó” mesét könyv formátumban. A kötet nyelve kiválóan kifejezi a gyermeki ártatlanságot, hajlamukat a kíváncsiságra és a világra való rácsodálkozásuk pillanatait: a kifejezések félreértelmezése mellett (Gazdagrét a talált „kincseknek” köszönhetően, mint gazdag rét nyer értelmet), a hangulatfestő és hangutánzó szavak halmozása és a rengeteg szójáték („szemhúúnyásnyit sem aludtak”) biztosítja a kötet humorosságát és lendületét. Csak néhány példa a sok közül: Vagánybagolynak a libazsíros kenyér hallatán a bagolyzsíros kenyérről támadnak víziói, a kitömött állatok boltjának gonosz tulajdonosát Taxidermiának hívják, Dini róka pedig nem megtalálja, hanem felfedezi a Dél-Amerika felirattal ellátott dobozt. A kisebbekre jellemző „gyerekszáj” produktumaira, vagyis a szemantikailag értelmezhetetlen szavakra, szószerkezetekre („ha valami tilos, az csikizi a kíváncsiságukat.”), sőt még mondatokra is találunk példát: „Már mindenki tűkön ült, hogy megtudja, hogy sikerült a fogalmazása. Sőt, egyesek, mint később kiderült, még jobban izgultak, mint mások.” A szereplők gondosan (és okosan!) kiválasztott nevei fontos identitásképzőként funkcionálnak, szinte mindenki beszélő névvel rendelkezik: egyesek a személyiségjegyeik által, míg mások a kinézetük alapján kapták meg a hozzájuk illő nevet, de akadnak olyan nevek is, amelyek viselőjéről csak asszociáció útján kaphatunk bővebb információt (Huszti~hiszti). Nemhanemka a tudálékosságának, Várjon Áron polgármester a településvezetőkről alkotott sztereotípiának, Pikinglis és Ifjú Plíz az angol nyelvtudásának köszönheti a nevét, de a szavak hasonlóságán alapuló csúfnevekkel (Varga Liza~Gargaliza) és ártatlan szándékú átnevezésekkel (a külföldi származású Kohinoorból Noórika lesz) is találkozhatunk. Ráadásul a nyelvi csavarok mögött is komoly témák bújnak meg: a szereplők között egyedül a címadó válik képessé arra, hogy levetkőzve korábbi nevét és az azzal együtt járó szorongást (az Eduárd nevet kapta születésekor lány mivolta ellenére) Vagánybagolyként kezdjen új életet. Az identitásváltást pedig nem másnak, mint a gyermekekkel való barátságának köszönheti.   A kötet mondanivalójához illeszkedve nem beszélhetünk egy konkrét főhősről, minden szereplő egyformán fontos: Vagánybagoly vissza-visszatérő alakként ugyan keretet ad a történetnek, azonban a harmadik á osztály tanulói egytől-egyig hangsúlyos karakterként szerepelnek. A toleranciát és empátiát fejlesztő könyv olykor alárendeli a realitást a tanulságnak, hiszen ki hallott már olyan osztályról, ahol minden diák egy-egy sztereotípiát testesít meg, és a legtöbb szituáció valamilyen napjainkban aktuális problémát ábrázol? A mesekönyv gyerekszereplői alapvetően jó szándékúak, azonban hajlamosak a csúfolódásra, kiközösítésre és egyéb negatív tevékenységekre, ahogy a huncut és a rossz közti különbségre is felhívja a figyelmet. („Nem akarnak rosszat, mondta Valentin, csak huncutok.”) És pont ez az, ami miatt a kötet el tudja érni a célját: úgy hívja fel a figyelmet a problémákra, hogy közben a szereplők hitelesek maradnak. A karakterek se nem angyalok, se nem ördögök, hanem egyszerűen néha rosszul cselekvő gyerekek. Ezt a hozzáállást támasztja alá a két tanártípus szembeállítása: Mimi néni kedvességével és hibáinak beismerésével nagyobb tekintélyre tesz szert a diákok körében, mint a fekete pontokat és egyeseket osztogató Karcsi bácsi. Mimi néni mondja ki a mesekönyv tételmondatát is: „hát milyen DÖÖÖGUNALOM lenne, ha mindenkinek PONT ugyanolyan családja lenne, és mindenki PONT ugyanazt írná, nem igaz?! Hát PONT az a jó, hogy mindenkinek más!”   A kötet bővelkedik az érzékeny kérdésekben, olyan témakörök sztereotípiáit próbálja ledönteni, mint a család (árva gyermek, leszbikus szülők, nagymamájánál élő fiú), identitás (dialektus vagy külső jegyek miatti kicsúfolás, például kövérség, szemüveg), feminizmus (lányok lenézése), és árnyaltan a kisebbségi problémák is megjelennek (a cigány kislány nem az etnikuma miatt, hanem a fekete hajából adódóan nem játszhatja el a szőke hajúként elképzelt Csipkerózsika szerepét.) A szerző az emberi világ előítéleteinek felszámolása mellett a mesei sztereotípiákat sem kíméli: a róka előbb nevezhető nagyképűnek és butának, mint ravasznak, a Csipkerózsikát alakító Nemhanemka pedig önállóan, a fiúk segítsége nélkül „ébred fel.” Nemhanemka egyes szokásainak hangsúlyozása a szöveg rovására megy, például a kislány pirulásának mindig ugyanazokkal a szavakkal történő leírása túl sokszor fordul elő a kötetben, van, ahol egy oldalon kétszer is megjelenik: „Nemhanemkának már az arcán és a nyakán is pipacsvörös foltok virítottak. Ha izgult, mindig megjelentek, előbb az arcán, aztán a nyakán.” „Ahogy Mimi néni kihirdette a fogalmazás témáját, Nemhanemka arcán és nyakán egyszerre jelentkeztek a foltok […]” „Nemhanemka arcát és nyakát szokás szerint azonnal elöntötte a pír, az apró piros foltok a nyakán úgy ütköztek ki egymás után, mint egy reggeli párából előtünedező szigetcsoport. Most is, mint mindig, egy égővörös loknit csavargatott a jobb mutatóujjával.”   A kötet szerkesztője, Kovács Eszter nem végzett alapos munkát, több logikai bukfenc is elkerülte a figyelmét: a harmadik á osztály neveinek feloldására csak a kötet későbbi pontján kerül sor, addig az olvasó számára nem világosak (a magyarázat után viszont humorossá váló) nevek. Mimi néni bemutatására várni kell, ameddig másodszor fel nem tűnik a történetben, ezenkívül Nemhanemka szinte ugyanazokkal a szavakkal kétszer is bemutatásra kerül. A szerkesztési figyelmetlenségből adódóan kiolvasható a fejezetek megírásának sorrendje (például a kötet vége felé szereplő fogalmazásírásos fejezet lehetett először kész, mivel a tanulók bemutatására ekkor kerül sor, valamint Vagánybagoly plecsnijének és pólójának története is később derül ki, mint kellene.) Egy másik időbeli következetlenséget vehetünk észre a Harry Potter-intertextusnál („– Majd te leszel a Hermione a következő Harry Potterben, mi? – gúnyolódott Pikinglis”): a szöveg egy jövőbeli filmre utal, holott a Harry Potter-saga már lezárult.   A kötet grafikusa, Nagy Norbert kiváló munkát végzett, a mesekönyv illusztrációi kifejezőek, stílusukkal illeszkednek a történethez. A fejezetek cselekményét körülíró hosszú címek és a kisbetűs-nagybetűs írásmód váltogatása a kötet nyelvi jellegére jellemző gyermeki stílusra játszik rá, amelyet korábban már említettem. Az illusztrátor nem idealizál (az osztályterem tábláján Mimi néni háta mögött a „Hülye Bonifác!” mondat szerepel), és odafigyel olyan apró részletekre, mint a Vakáció szó bővülésére – párhuzamosan a nyári szünidő közeledtével.   A Vagánybagoly egy liberális könyv (olykor már túlzottan is) optimista nézetekkel, hiszen mindenkiről vakon jót feltételez. Biztos vagyok benne, hogy az olvasók nagy része (velem együtt) nem ért mindenben egyet az írónővel, példának okáért a gyermekek és a hajléktalan – szülők által nem felügyelt – összebarátkozása ellenérzéseket válthat ki a felnőtt olvasókból. A kötet egyik nagy érdeme ebben a tabudöntögetésben és párbeszédkészségben rejlik, hiszen a felvetett témákról akarva-akaratlanul is véleményünk alakul ki, ráadásul az olvasás során számos olyan kérdés merülhet fel a gyermekekben, amik komoly és fontos beszélgetések alapját képezhetik. Vojnics-Rogics Réka Forrás: tiszatajonline.hu