"‒ Nézd, Nagyi, mesefa! ‒ kiáltott fel Bodza. ‒ Öreg tölgy. Olyan, mintha tündérerdőből maradt volna itt.' (18.) A történet egyszerű, de nagyszerű: főszereplője Bodza, az alsós kislány, aki annak ellenére, hogy a budapesti betonrengeteg közepén él, lelkes természetrajongó és kezdő ornitológus. Mivel szeretett nagymamája nyugdíjba vonult, Bodza pedig közelebb költözött a nagyszülőkhöz, végre több időt tölthetnek kettesben. Ennek örömére a kislány hatalmas lelkesedéssel indítja el Vica nagyit a természet iránti érdeklődés útján. Együtt fedezik fel a kerületi unoka‒nagyszülő fotópályázatot, amelynek célja a környék természeti értékeinek bemutatása. A páros hamar rátalál a megfelelő fotóalanyra, egy gyönyörű, öreg tölgyre, ám hamar kiderül, hogy a kerületfejlesztési tervben a fa kivágandóként szerepel – helyére egy díszkutat tervez a vezetőség. Ekkor kezdődnek a bonyodalmak. "‒ Megnyerjük ‒ mondta Nagyi. ‒ Te, Nagyi, mi az a Sas-hegy? ‒ Őszintén szólva nem tudom. De azt is megnyerjük – mondta magabiztosan Vica nagyi." (14‒15.) Az írónő korábbi köteteire is jellemző módon, a didaktikusságot mellőzve szövi a természet szeretetét és a környezetvédelem fontosságát a Bajban az öreg tölgy lapjai közé. Mivel Lovranits Júlia végzett biológus, gyakorló múzeumpedagógus és környezeti nevelő, megbízható információkkal tud szolgálni többek közt a városi zöldövezet és a Duna-part meglepően változatos madárvilágáról, az etetés és itatás alapvető szabályairól, valamint a tölgyek életciklusáról is. Teszi mindezt a gyerekek számára érdekes formába öntve, miközben észrevétlenül megadja a kezdő lökést a lelkes természetbarátok számára. Üdítő egy ilyen hiteles hangot olvasni, akinek szemmel láthatóan természetes a környező élővilággal való együtt létezés, együtt lélegzés. "– Ez a régi gyárudvar egyik fája. Akkor lehetett kis csemete, amikor annyi idős voltam, mint most te. Ez a tölgy is megvan vagy hetvenéves. Kicsit idősebb nálam. – De tölgyléptékkel mérve olyan, mint én vagyok, mert a tölgyek hatszáz évig élnek! Nagyi-Bodza fa! – mosolygott Bodza." (18‒19.) A regényben különösen fontos szerephez jut a nagyszülő‒unoka kapcsolat, amelyben feloldódik a szülő‒gyerek viszonyban általánosan fennálló alárendeltség. Vica nagyi és Bodza egyenrangú felek, mindketten sokat tudnak tanítani a másiknak a világról és önmagukról is. A modern nagymama unokájának áldásos közbenjárásával megbarátkozik az internettel, sőt, magabiztosan kezdi használni, valamint felfigyel a madarak eddig ismeretlen sokszínűségére is. Bodza hatására megnyílik az őt körülvevő világ felé. Örömteli látni, hogy nem csak a felnőtt taníthat újdonságokat a gyerekeknek, hanem a gyerek is hasznára lehet sokat látott és tapasztalt nagyszüleinek. Bodza is tanul a nagymamájával töltött idő alatt, főként önmagáról. Bár az iskolában jelentéktelennek érzi magát („Bodza úgy érezte, semmi különleges nincs benne. Még a tornasorban is csak második volt – ráadásul hátulról.” [5.]), rájön, hogy mégis nagy dolgokra lehet képes. A történet végére a csendes, visszahúzódó kislányból a természet lelkes szószólójává érik. Ebből is jól látszik, hogy bár a kötet nem kimondottan terjedelmes, a karakterek mégis összetettek, fejlődőképesek. Úgy gondolom, minden gyereknek szüksége lenne egy Vica nagyihoz hasonló szövetségesre, aki tűzön-vízen át támogatja, bármilyen őrültségbe belemegy a kedvéért, és közben észrevétlenül irányítja a figyelmét az erősségeire. Egy ilyen szerető tettestárs oldalán felnőni nem mindennapi élmény. A rövid, kezdő olvasók számára is könnyen olvasható regény a tanulságok és érdekes információk mellett humorban is bővelkedik. Ennek fő forrását a jó kedélyű, összekacsintós atmoszféra biztosítja, melyet a kacagtató, sokak számára kísértetiesen ismerős helyzetek teremtenek meg. Míg a gyermekolvasó bepillantást nyerhet a felnőtt lét útvesztőibe, addig a felnőtt olvasó egy kis cinikus mosollyal a szája sarkában bólogat: „Aha, én is jártam már így”. Nagy erősségei a könyvnek a játékos, beszélő nevek is: Bodza nem véletlenül kapta az Erdőssy vezetéknevet, a kerületi képviselőt is okkal hívják Krumpli Gyulának, hűséges titkárnőjét pedig Soseérrá Kávé Mancinak. Nagyi és Bodza, még mindig tettre készen hazaszaladtak, megkeresték az interneten Soseérrá Kávé Manci telefonszámát, és elkezdték hívni. Hívták délután. Hívták délelőtt. Hívták este. Hívták az éjszaka közepén. De a telefon azt mondta: "‒ Sajnálom, most foglalt a vonal, Mancika csacsog egy másik ügyféllel. ‒ Sajnálom, Soseérrá Kávé Manci most nem veszi fel a telefont. Kávét főz Krumpli Gyula úrnak. ‒ Sajnálom, bizonyára mellétették a kagylót, nem tudok adni senkit, de senkit! ‒ Sajnálom, őszintén sajnálom, mára mindenki munkaideje lejárt. Hagyjanak aludni engem is!" (24‒26.) Soseérrá Kávé Mancit, a magyar ügyintézés rémét bizonyára a legtöbben ismerjük. Ő az, akinél valamilyen rejtélyes okból kifolyólag soha nem lehet időpontot kérni, és bármikor keressük is, éppen ebédel, kávét főz, kávészünetet tart, esetleg a kávéját emészti. (Jelen sorok írója szintén ügyintézőként dolgozik, tehát jogosan jelentheti ki, hogy akinek nem inge…) De ismerős lehet az olvasó számára a minden lében kanál szomszéd néni is, aki természetesen mindig akkor jelenik meg, amikor sokkal jobban örülnénk, ha a lehető legtávolabb lenne tőlünk.  "A nyavalyás madarak pedig mind elrepültek, amikor a közelükbe értek volna. Nem úgy Matild néni, aki azonnal a nyomukba eredt." (16.)   A kötet irodalmi értékei mellett mindenképpen kiemelendő az esztétikai élmény is, amelyet az illusztrációk nyújtanak. Imelda Green élénk színű, élettel teli akvarelljei nem csupán kiegészítik a szöveget, hanem hozzá is adnak az értékéhez. A regényben szereplő madárfajok mindegyikéről hiteles portrét találhatunk a szövegközi illusztrációk között, így azok is felfedezhetnek egy kis darabot a természetből, akiknek ezidáig – Vica nagyihoz hasonlóan – csupán a veréb neve szerepelt a szótárukban. A Bajban az öreg tölgy egy aktuális problémákkal foglalkozó, ízig-vérig modern gyerekregény, amelyet kiváló szereplőgárdájával együtt könnyen a szívébe zárhat gyerek és felnőtt egyaránt. Egyetlen hibája talán az, hogy túl hamar érkezett a megoldás, némi izgalmat és bizonytalanságot elbírt volna még a történet. Ennek ellenére lendületes történetvezetéssel, intelligens humorral megírt könyv, érdemes, és lehet is várni a folytatását. Jó hír ugyanis a kezdő és haladó természetbarátok számára, hogy hamarosan érkezik a Bodza, a természetmentő sorozat második része. Az írónő egy interjúban azt is elárulta, hogy ezúttal a Sas-hegy szolgáltatja majd a helyszínt. Jó szívvel ajánlom a könyvet a már önállósodni kívánó kezdő olvasóknak, és a még szüleikkel (vagy nagyszüleikkel!) olvasó mesehallgatóknak is. Faluban élő, vagy éppen tősgyökeres városi gyerekek és felnőttek is örömüket lelhetik benne. Hiszen a nagyvárosi betondzsungelben is fel lehet fedezni a természet szépségeit, csupán egy kis fantázia – és lehetőleg egy belevaló segítőtárs – szükséges hozzá. Forrás: ambroozia.hu