Ám azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy ami az egyiknek a legnagyobb bátorságot igénylő tett, az a másik szemében semmiség. És ebben lakozik a rövid mese lényege: a bátorság relatív fogalom, és mindenki saját magához viszonyítva ismeri meg saját merészségét, hősiességét.
Ezt a lélekhangulatot többféleképpen is megközelíthetjük:
– bátornak nevezhetjük azt, aki a fenyegető veszélyektől nem ijed meg, hanem képes velük szembeszállni,
– de bátor az is, aki bizonyos helyzetekben helyesen fel tudja mérni saját esélyét, és ezzel élni is tud,
– a bátorság jelenti bizalmat önmagunk iránt,
– és jelenti azt is, hogy félelmünket legyőzve neki merünk vágni az ismeretlennek.
Nem arról van szó, hogy nem érzünk félelmet, hanem szembe merünk szállni ezzel az érzéssel. És végül a vakmerőséggel sem szabad összetéveszteni. A vakmerő ember a veszélyt magáért a veszélyért keresi, érezni akarja az izgalom feszültségét, míg a bátor valamilyen cél érdekében próbál szembenézni ezzel a veszéllyel. Az igazi bátrak elfogadják félelmeiket, de nem hagyják, hogy a félelem eluralkodjék rajtuk. Viszont akiből hiányzik ez a képesség, szinte megkönnyebbülnek, amikor sikerült elkerülniük a félelmetes helyzeteket.
A Hű, de bátor szereplői éppen arra szeretnék megtanítani gyermekeinket, hogy ne a könnyebbik utat válasszák. A könyv a kicsik számára is érthető módon mutatja be, mennyire viszonylagos a bátorság fogalma. Hiszen a béka számára természetes, hogy átússza a tavat levegővétel nélkül. Na de a kisegérnek? De talán a béka is rájön kis barátja vállalásának hősiességére, amikor neki azt kell vállalnia, hogy egy álló napig nem eszik legyet és szúnyogot, kizárólag tavirózsát. Neki ez a legnagyobb tett. És miért bátor a csiga, ha kibújik a házából, és teljesen védtelenül körbejárja? Hiszen a veréb, amióta csak kikelt a tojásból, oda soha nem tért vissza! Hogy a veréb mire vállalkozott, maradjon meglepetés.
A könyv a gyermekek nyelvén, barátságos állatfigurákkal, játékosan fogalmazza meg az üzenetet: nem vagyunk egyformák, ezért helyes tiszteletben tartani a másikat, és értékelni erőfeszítéseit. Ugyanakkor arra is tanít, hogy ne próbáljuk elkerülni a félelemkeltő helyzeteket. Éppen ellenkezőleg: merjünk szembenézni velük. A félelem vállalásával és leküzdésével tudjuk erősíteni lelkünket és egyéniségünket. Akár úgy, ahogy a könyvben olvasható, vagyis különböző próbatételek elé állítjuk magunkat.
De mire szolgál mindez?
A válasz egyszerű: ha bátrak vagyunk, életünk teljesebb lesz, felelősségteljesebb és gazdagabb. A bátorsággal tudjuk felfedezni magunkban a tehetséget, tudjuk követni és megvalósítani álmainkat, elérni kitűzött céljainkat. Életünk tudatos lesz, és a passzív reagálás helyett irányítani tudjuk sorsunkat, boldogabbak leszünk.
Természetesen a könyv, amely nagyszerű illusztrációival is felhívja magára a figyelmet, inkább csak elülteti a gyermekek fejében a gondolatcsírát, amiről majd mi felnőttek, szülők beszélgethetünk velük, s elmagyarázhatjuk nekik, hogy miért jó bátorrá lenni.
Ambrose Redmoon gondolatával ajánlom ezt a könyvet a kicsik és nagyok figyelmébe:
„A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb. Lehet, hogy a bátrak nem élnek örökké, de aki óvatos, egyáltalán nem él.”
Zemen Annamária
Forrás: olvassbele.com
|