3-5 éveseknek Hogyan éljük túl, ha nem jön álom a gyerek szemére? Miért hisztizik? Mit csináljunk, ha a kicsinek nagyon hiányzik az anyukája, ha éppen nincs otthon? Babaróka meséiben lehetünk hisztisek, fáradtak, mérgesek, veszekedhetünk is, hiszen ez is az élet része. A dackorszakos gyerekeknek tükröt mutat, a szülőknek pedig megnyugvást hoz: akkor sem dől össze a világ, ha néha elveszítjük a türelmünket. Idővel együtt megtanuljuk kezelni a nehéz helyzeteket, akkor is, ha az adott pillanatban kilátástalannak tűnnek. Levezethetjük a gyerekekkel együtt a feszültséget, majd találhatunk megoldást is a felmerülő problémákra. Minden fejezet a feszültség feloldásával végződik. Írta: Kiss Judit Ágnes Illusztrálta: Egri Mónika Kiadó: Pozsonyi Pagony Oldalszám: 56 Megjelenés: 2018. november 08.   Babaróka már tudja, milyen a kölyökőrző, és milyen az, ha Mamaróka visszamegy dolgozni, de a világ ennél még sokkal több kihívást és izgalmat tartogat.   Babaróka látogatóba megy Kiscicáékhoz, de Kiscicáéknál semmi sem olyan, mint otthon. Mások az illatok, mások az ízek, mások a szokások - de attól még játszani nagyon jól lehet együtt! Babaróka nem akar aludni - sötét van, szomjas, éhes, nem jön álom a szemére - csoda-e, ha Mamaróka türelmetlen?

 

Babaróka egy hétvégét apával marad, mert Mamaróka elutazik. Tavasz, tél és nyár, szánkózás, bevásárlás, nyaralás és táncház, sok-sok öröm, és persze némi veszekedés, hiszti és egymáshoz bújás.   A Babaróka kertje meséi, az előző kötethez hasonlóan, egytől egyig igazi szülő-gyerek történetek. Mert amellett, hogy kisgyereknek lenni és szülőnek lenni nagyon jó, néha mindkettő nehéz is tud lenni - de ezekben a mesékben lehet bal lábbal kelni, nyűgösnek, fáradtnak és dühösnek lenni, sőt, még össze is lehet néha veszni, hogy aztán szépen kibékülhessünk.   A mesegyújtemény tartalma   Babaróka látogatóban Szánkózás Veszekedés Babaróka kertje Babaróka alszik Kis kölykök és nagy kölykök Babaróka vásárol Babaróka Apával Babaróka nyaral Rókatánc   Kezdődik a Rókatánc! Tavaly hatalmas sikert arattak Kiss Judit Ágnes Babaróka-meséi. A kedves, mégis határtalanul őszinte mesékben a szülők és a kisgyerekek is igazi azonosulási pontokat találhattak. A lírai, mégis abszolút rólunk szóló, népszerű történetekből most éppen bábszínházi előadás készül, miközben napvilágot látott a folytatás: a Babaróka kertje című második kötet. Most eláruljuk, szerintünk miért olyan hatásosak a mesék! Milyen egy reális anya-gyerek kapcsolat? Hogy néz ki ez mesei formában? Mi történik, ha Mamaróka elutazik, egyszerűen dolga van, vagy csak egy picit magával szeretne törődni? És mi van, ha nem elég a türelem, és összevész a család? Na ne! Ismerd meg a végtelen finomsággal megírt Babaróka-meséket, melyekben biztonságos szeretetben tágul ki a világ Babaróka és Mamaróka számára is! Kiss Judit Ágnes, a kortárs líra megkerülhetetlen alakja most meséken keresztül szól a kisgyerekekhez és a szüleikhez. Szerinte a szülők szívesebben olvasnak mesét, mint verset - és igaza van, valóban sokkal több mesekönyv kerül le a polcokról, mint gyerekverseskötet. Én egy cseppet sem bánom, hogy Kiss Judit Ágnes ezúttal a próza nyelvét választotta, mert sikerült gyönyörűen kihasználnia a mesei elbeszélés lehetőségeit, miközben megtartotta azt a jó költői szokást, hogy a szavakkal óvatosan kell bánni: egy sem kerülhet bele a könyvbe átgondolatlanul! A Babaróka-sorozatban az a legcsodálatosabb, hogy egyszerre van jelen benne a gyerek és a szülő őszinte és hiteles nézőpontja. A történetek az anya-kisgyerek kapcsolat átalakulásának folyamatát festik le nagyon is mesei, ugyanakkor mégis hétköznapi pillanatokat megragadva. Megjelenik a történetekben az, amikor a kisgyerek próbál leszakadni a mamájáról, amikor már ragaszkodik hozzá, hogy maga csinálja meg a reggeli kakaóját, és amikor a mamának is igazán jól esne úgy meginnia a kávéját, hogy közben nem történik semmi. Feltűnnek azok a nehéz helyzetek, amikor a mamának bátran vállalnia kell emberi, pardon, rókai mivoltát a gyerek, nem gyerek, kölyök előtt: hogy bizony ő is elfáradhat, sőt, még a türelmét is elvesztheti, hibázhat, mint bárki más. Azokat a pillanatokat illusztrálják a mesék, amikor anya és gyerek - még ha hiányoznak is egymásnak - képessé válik egyedül is rácsodálkozni a világra: Babaróka először, Mamaróka pedig újra. A kisgyerek-anya kapcsolatot unalmasan és didaktikusan lefestő mesék után most végre itt egy kerek kis mesekönyv tele fantáziával, olyan hihetetlen karakterekkel, mint a legszebb mosolyú sétáló tulipán, az örvös orvos, a bölcs tölgy vagy Kiscica, Babaróka legjobb barátja... A történetek a fantasztikus elemekkel pont annyira vannak eltávolítva a valóságunktól, hogy közben megengedik, hogy feszengés nélkül, kényelmesen ismerjünk magunkra a szereplőkben. A Babaróka-mesék igazi anya-gyerek történetek. Már az első szavak felolvasásával egy olyan otthonos világba érkeztek, amiben együtt tapasztalhatjátok meg a babakor végével járó közös veszteséget, a belépést a dacos gyerekkorba, az egymásról való lassú leválást, a világ kinyílását, a rácsodálkozást, miközben természetes, hogy ez a folyamat kettős: egyszerre izgalmas és vágyott, ugyanakkor szomorú és nosztalgikus is. Kisgyereknek lenni nehéz. Anyának lenni is nehéz. Ezekben a mesékben viszont két olyan azonosulási pontot kaptok, Babarókát és Mamarókát, akik benneteket is egy igazi mesei térbe emelve segítenek nektek az óvodás időszak nehézségeinek feloldásában. Megtapasztalhatjátok, hogy akkor vagytok a helyeteken, ha vállaljátok önmagatokat: lehet bal lábbal kelni, nyűgösnek, fáradtnak és dühösnek lenni, sőt még össze is lehet néha veszni, hogy aztán szépen kibékülhessetek. Megkönnyebbülhettek, mert ebben a mesekönyvben hibázni szabad, sőt néha kell is. Babaróka bátor kis rókához méltóan nyit a világ felé, miközben vissza-vissza tér Mamaróka biztonságot jelentő ölelésébe. Az első könyvben a Kölyökőrzőben szép lassan összebarátkozik Kiscicával, akivel nagyon szeret fogócskázni és bújócskázni, miközben éppen annyira szeret még Mamarókával is tornyot építeni. A második könyvben pedig Babaróka már olyan nagy, hogy Kiscicával elválaszhatatlan jó barátok, és már olyan bosszantó problémái akadnak, mint hogy a kicsik megjelennek a csoportban, vagy hogy furcsaságokat tapasztal, amikor vendégségbe megy. Az első igazi kalandja Babarókának Mamaróka nélkül, amikor Kiscica születésnapját ünneplik. A négylábú állatkölykök legnagyobb dicsősége, ha a bagoly elviszi őket egy körrepülésre, és Babaróka nagyon bátor és bajtársias, amikor a mindig cserfes Kiscica megijed a születésnapjára kapott magasságtól. Babaróka és Kiscica összefognak a félelmük legyőzésében, és együtt tapasztalják meg a repülés felejthetetlen élményét. Persze az is előfordul, hogy a nagy világfelfedezés közben Babaróka bajba kerül, mondjuk, elvész a piaci tömegben, de szerencsére ez a mesei világ minden ijesztőnek tűnő helyzetével is végtelenül biztonságos, így végül a legrettentőbb helyzetek is varázslatosan egyszerű megoldásokkal zárulnak. A második könyvben mindenki változik kicsit, Babaróka nagyobb és magabiztosabb, Mamaróka határozottabb és jobban képviseli az érdekeit, Apa pedig sokkal talpraesettebb. Szemtanúi lehetünk egy kis család önmagára találásának, de a nehézségek is üdítően őszintén jelennek meg a mesékben. Hol hallunk olyan mesét, amiben a szülők hevesen veszekednek? Mikor fogalmazódik meg ilyen tisztán az a gyermeki félelem, hogy Mamaróka lehet, hogy soha nem is jön haza? A Babaróka-mesék olyan tiszta, őszinte szövegek, amilyet a kortárs magyar gyerekirodalomban utoljára Bálint Ágnes Mazsola és Tádé meséiben tapasztaltunk. Kiss Judit Ágnes szerencsére nemcsak a lényeget fogja meg, de minden szavában ott a finomság és a humor is. Tegyél egy próbát, mesélj el egy betegségűző mesét az első könyvből, egy igazi apás történetet a másodikból! Ismerkedj meg Kiss Judit Ágnessel ebből az interjúnkból, tudd meg, hogyan alkot Egri Mónika, a mesekönyv rajzolója! Forrás: pagony.hu   Babaróka apukája – Elutazom a hétvégén – jelentette be egy nap Mamaróka. – Én is mehetek veled? – kérdezte Babaróka reménykedve. – Nem lehet – csóválta a fejét Mamaróka –, ez a program csak felnőtteknek szól. – Akkor én egyedül leszek? – fittyedt le Babaróka szája. – Dehogy – méltatlankodott Mamaróka – Eszembe sem jutna egy ilyen pici kölyköt magára hagyni! Apával leszel. – De jó! – vidult fel Babaróka, mert eszébe jutott, mennyire jókat szokott mulatni Apával, ha Mamaróka olykor-olykor elmegy egy délutánra, vagy egy estére. – Apával is fogsz aludni – figyelmeztette Mamaróka, de ez sem szegte Babaróka kedvét. Igazából már alig várta, hogy újra kettesben lehessen az apukájával. Mikor aztán szombat reggel Mamaróka összepakolt, és megölelte mindkettőjüket, Babaróka szíve azért összeszorult. De nem mutatta. – Érezzétek jól magatokat! – ölelte magához őket Mamaróka. – Holnap délután jövök haza. Vigyázzatok egymásra! Mamaróka becsukta maga után a kaput. A ház hirtelen üres lett. És egy kicsit hideg is. – Mit játsszunk? – kérdezte Apa. Vidám volt a hangja, olyan vidám, hogy a ház megint megtelt, és újra meleg is lett benne. – Építsünk várost – vágta rá Babaróka. – De vigyél be a karodban! Apa felkapta, Babaróka pedig nagyon boldog volt, mert Mamaróka egyre ritkábban vette föl, mindig a derékfájására hivatkozott. Bementek a szobába, elővették az építőkockákat, és hatalmas várost építettek, elfoglalta az egész szőnyeget. Nem is nagyon beszélgettek közben, annyira elmélyültek a munkában. Miután kész lett a város, sétálni indultak. Bementek a sötét, sűrű erdő mélyére is kézen fogva, ahova Mamaróka sosem engedte volna egyiküket sem. És Apa kezét szorítva Babaróka egyáltalán nem is félt. Egy kifőzdében ebédeltek, sült krumplit ketchuppal, amit látva Mamaróka biztosan a homlokát ráncolta volna. Mire hazasétáltak, Babaróka olyan fáradt volt, hogy nem is kérte a szieszta előtti mesét, egyszerűen csak eldőlt a szülei ágyán, és álomba merült. Amikor felébredt, Apa ott volt mellette. – Ébresztő, Kisrókám – csiklandozta meg –, még rengeteget kell játszanunk ma! És rengeteget játszottak is. Birkóztak, és Babaróka mindig legyőzte Apát. Aztán vonatosat játszottak. Aztán barlangászósat, bebújtak a legnagyobb takaró alá, és az volt a barlang, még denevérek is laktak benne. Észre se vették, és leszállt az este. Apa finom vacsorát készített, aztán megtöltötte a kádat langyos vízzel, és Babaróka addig játszott a papírhajókkal, míg egészen ki nem hűlt a víz. Akkor Apa megtörölte a kedvenc, puha, bolyhos törülközőjével, aztán felkapta, és a karjában vitte be az ágyba, mintha egészen pici róka lett volna. Mesét olvasott neki, aztán jóéjtpuszit adott, és leoltotta a lámpát. Babaróka becsukta a szemét, és várta, hogy rászálljon az álom. De nem jött. Fordult az egyik oldalára, is, fordult a másikra is, de hiába. A szoba megint rettentő üres és rideg lett, hiába volt benne Apa, hiába ölelte magához. Babaróka csendben elsírta magát. – Mi a baj, Kisrókám? – kérdezte gyengéden Apa. – Hiányzik Anya! – hüppögte Babaróka. – Nekem is hiányzik – ismerte el Apa, és még szorosabban ölelte magához. – Anya… sírta Babaróka a paplanba, amilyen halkan csak tudta. – Igen… Anya nagyon kedves – bólogatott Apa. – Nagyon szép is. Szelíd, meleg hangja van, és puha bundája. Megértem, hogy hiányzik neked. Anya tud a legjobban betakarni és a legszebben mesét olvasni. – Anya – pityeregte Babaróka most már Apa nyakába. – Igen – simogatta tovább Apa – Anyukád énekelni is szokott. Aztán magához ölel. Jó illata van, és a legjobb az ő szuszogására elaludni. Azt szokta énekelni, hogy Tente, baba, tente… Babaróka végighallgatta az altatót, amit Mamaróka énekelni szokott. Elképzelte az ő gyönyörű, kedves, puha, meleg mamáját, aztán befészkelte magát Apa karjába, és elaludt. Reggel újra jókedvűen ébredt. Apával reggelit csináltak, aztán mesét olvastak, aztán lenyírták a füvet a kertben. Majd nekiálltak közösen ebédet főzni, és rengeteget nevettek közben. Babaróka ebéd után kezdte magát megint kényelmetlenül érezni. Várta Mamarókát. De nem jött. Elsétáltak Apával a boltig, vettek néhány dolgot. Babaróka kitalált ezt is, azt is, hogy minél tovább maradjanak. Abban bízott, hogy mire hazaérnek, Mamaróka otthon lesz. És azt akarta, hogy mire hazaérnek, mindenképp otthon legyen. A kapu azonban zárva volt, mint mindig, amikor senki nincs a házban. A kotorék pedig épp olyan üres, mint ahogy hagyták. Babaróka szíve meghűlt. Már mindent értett. – Anya elment világgá – suttogta. Aztán hangosabban: – Anya elment világgá. Aztán már csak ezt ismételgette újra és újra, fel-alá járkált a szobában, és egyre sírósabb lett a hangja. Apa hiába próbált beszélgetni vagy játszani vele. Ha megpróbálta a karjába venni, Babaróka még el is lökte magától. Az anyukáját akarta. Aki nem jött haza, mert biztos elment világgá. Mikor Mamaróka megérkezett, így találta: ült a földön, előre-hátra ringatta magát, és sírva mondogatta: Anya elment világgá! – Dehogy mentem világgá – ölelte magához Mamaróka. – Épp csak egy kicsit értem haza később, de hát ilyen hosszú útnál ezt nem lehet kiszámítani! Tudod, hogyha anya elment, akkor visszajön! Mindig visszajön – simogatta. És sokkal jobb volt, ahogy ő ringatta, mint ahogy Babaróka tudta ringatni saját magát. – Hogy éreztétek magatokat? – kérdezte később Mamaróka, mikor már a vacsorához terítettek. – Nagyon jó volt! – kurjantott Babaróka vidáman. – Szeretek Apával lenni! Máskor is elmehetsz, Anya! Szívesen leszünk kettesben!– És a szülei nyakába ugrott.