|
Ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta az is, hogy milyen erős
Ha megnő,
biztosan egyből kinyitja nekem a csavaros tetejű üvegeket,
könnyen feldobja a koffereket a csomagtartóba,
és egyedül megemeli az ágyat, ha alá kell tenni a szőnyeget.
Ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta az is, hogy milyen bátor.
Ha megnő, biztosan kikergeti az ablakon
a nagy zümmögő bogarat,
ha villámlik és dörög az ég, azt mondja majd:
ugyan már, csak egy kis zivatar,
és nem ijed meg attól sem, ha bennragad a liftben a kilencedik és a tizedik között.
Ahogy elnézem a fiamat,
azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,
mert már most látszik rajta, hogy milyen ügyes.
Nem azért, mert az én fiam, de ritkaság, hogy egy gyerek
már kéthetes korában felemelje a fejét,
és még inkább, hogy kéthónapos korában
a hasáról a hátára forduljon, és vissza.
Arról nem is beszélve,
hogy tegnap megfogta a bögrét!
Nem vagyok ábrándos természet,
de amikor láttam, hogy megfogja a bögrét,
mégis elábrándoztam.
Ha nagy lesz a fiam,
megjavítja a redőnyt, ha megakad,
a csapot, ha csöpög,
a fregolit, ha leszakad,
a rádiót, ha röcsög,
a tévét, ha fut a kép,
a frizsidert, ha nem hűt,
a mosógép kerekét,
s a kályhát, ha nem fűt,
a vasalót, ha zárlatos,
a kvarcórát,
a porszívót,
a cipzárat,
a szárítót,
s mindez nem is csodálatos,
hisz egy fiú mindenhez ért.
És fölkaptam a fiamat a kiságyból
és összevissza pusziltam örömömben.
Este megkértem az apját, hogy csinálja meg
a kiságy oldalát, mert egy léc kilazult,
és elmondtam neki is,
hogy milyen ezermester lesz a mi fiunk.
Ennek az apja is nagyon örült, és mondta, hogy
addig is inkább szóljak a szomszédék Jóskájának,
mert ő, sajnos, nem ért az asztalosmunkához.
Sokszor felemelem a kisfiamat a magasba,
mert úgy szeretném, ha nagyobb lenne!
De most még kicsi.
És amíg kicsi, hagyom ugyan megnőni azt a gyönyörű szöszke haját,
de világoskékbe öltöztetem, hogy mindenki lássa: kisfiú,
és senki se mondja, hogy jaj, de aranyos kislány,
csak azért, mert olyan szép.
Ha már nagyobb lesz,
akkor majd levágatom a haját fiúsra,
és veszek neki
kis farmernadrágot
meg csíkos trikót
meg tornacipőt,
hogy olyan legyen, mint egy nagyfiú kicsiben.
És amikor már valóban nagyfiú lesz,
és ő maga növeszti meg a haját,
és nem akar mást hordani,
csak farmernadrágot
meg trikót
meg tornacipőt,
akkor veszek neki szép sötétkék öltönyt
fehér inggel
és nyakkendővel,
és elviszem borbélyhoz
és levágatom a haját,
hogy olyan legyen,
mint egy kisfiú nagyban.
Ha én meg a nagyfiam végigmegyünk az utcán,
biztos, hogy mindenki utánunk fordul.
A lányok majd azért fordulnak utánunk, hogy
megnézzék a fiamat,
aki magas
és izmos
és jóképű,
az idősebbek meg azért,
hogy megnézzék azt az igazán fiatal anyukát,
akinek ilyen figyelmes és jól nevelt fia van.
Mert ez is látszani fog rajta.
Az én fiam olyan figyelmes lesz, ha megnő,
hogy magától megáll minden cipőbolt kirakata előtt, ha együtt sétálunk,
mindig otthon marad köszönni, ha meghívom a barátnőimet egy kis beszélgetésre,
és sose kérdi meg, hogy melyik is a kedvenc kölnim, mielőtt meglep vele, mert tudja.
Az én fiam olyan jól nevelt lesz,
hogy csak azért ül le elsőnek a buszban,
hogy aztán átadhassa a helyét másnak,
az öreg néniktől és bácsiktól nemcsak megkérdezi,
hogy hogy tetszik lenni, hanem azt is végighallgatja,
ha netán elmondják,
és senkinek sem felejt el üdvözlő lapot küldeni a nyaralásból.
Én meg csak hallgathatom, amikor az ismerősök és a szomszédok elújságolják:
nahát, milyen aranyos ez a fiú,
még nekem sem felejtett el üdvözlő lapot küldeni a nyaralásból!
Elnézem a fiamat,
hát mindez most még nem látszik rajta,
mert még kicsi,
és csak ezután fogom jól nevelni.
Egyelőre ugyanis felveszem, ha sír, mert
most még én vagyok hozzá gyöngéd és figyelmes.
De tudom, hogy mi olyan jóban leszünk a fiammal,
hogy mindig nekem mutatja meg először
a térdét, ha felhorzsolta,
a léggömbjét, ha kipukkasztotta,
és a fagylaltját, ha leejtette.
És ha megnő,
nekem mutatja meg először
a bizonyítványát,
a jogosítványát,
és a kislányt, akit el akar venni.
Micsoda szerencse, hogy fiam született!
Örülök, hogy fiú,
mert így
lesz, akit az apja elvihet
a focimeccsre, s akit utána haza is kell hozni,
lesz, akivel az apja itthon is
kártyázhat,
sakkozhat,
bélyegezhet,
és lesz, akivel megbeszélheti, hogy szerinte mi baja a karburátornak.
Arról nem is beszélve,
hogy lesz, aki magától
leszalad a sportújságért,
és sosem felejti el bedobni a lottószelvényt.
Örülök, hogy fiú, mert majd megmutatja az apjának,
hogy egy fiú is szívesen kuktáskodik a konyhán,
hogy egy fiúnak is eszébe juthat, hogy a nagymamának másnap lesz a nevenapja,
és hogy egy fiú is észreveheti,
ha az anyja fodrásznál volt.
Örülök, hogy fiú, mert egy fiúból minden lehet,
még hajóskapitány,
karmester vagy sarkkutató is,
de azért jobban szeretném,
ha öttusabajnok,
vagy feltaláló lenne,
vagy valamilyen televíziós személyiség,
és ha majd a gyermekkoráról faggatja a riporter a tévében,
akkor elmondaná, hogy tulajdonképpen mindent
a szülői háznak köszönhet.
És ha netán meg akarják mutatni az édesanyja fényképét is,
akkor azt a nyári képemet adom oda,
a pöttyös ruhásat, a fűzfa alatt.
Elnézem a fiamat és arra gondolok,
milyen büszke leszek majd rá,
ha ballag az óvodában,
az iskolában,
ha jutalomkönyvet kap, és az osztályfőnöke megsúgja,
hogy ilyen kivételes tehetséggel még nem volt dolga,
ha ifjúsági sportbajnokként áll a dobogón,
ha doktorrá fogadják és kitüntetik,
ha a fiatalok az ő képét viselik a trikójukon.
Elnézem a fiamat, és arra gondolok,
hogy fogok majd örülni,
ha leszerel,
ha hazalátogat,
ha földet ér.
Elnézem a fiamat a kiságyban,
és a fiam visszanéz rám.
Örülök, hogy fiú vagy, mondom neki,
bár kislányt szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a fiam is örül, mert rám mosolyog.
Talán arra gondol, hogy
lesz neki még egy húga.
Vagy ha nem lesz,
akkor majd hoz ő
egy kislányt a házhoz.
Persze szépet, kedveset,
olyat, aki szereti a mamáját.
Nemcsak a sajátját,
hanem engem is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÖSSZES FOGLALKOZÁS
