A nyulacska házikója |
Tolsztoj |
2018.10.14. 11:40 |
Volt egyszer, hol nem volt, egy róka meg egy nyúl. A róka jégbõl épített házikót, a nyúl meg hársgyökérbõl.
|
|
A prücsök krajcárkája |
magyar népmese |
2016.10.24. 12:47 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy kis prücsök. Ez a kis prücsök mit gondolt, mit nem magában, elég az, hogy kiugrott a kemence háta mögül, s elindult világot látni.
Ment, mendegélt a kis prücsök, hegyeken-völgyeken átal, erdőkön-mezőkön keresztül, s egyszer csak megáll, néz, néz, csudálkozik: valami fényeskét látott a földön.
- Ugyan mi lehet ez a fényeske? - kérdezi magában.
Jobban megnézi, fel is veszi, tél-túl megvizsgálja, s nagyot kiált a kis prücsök:
- Hiszen ez krajcárka!
Azám, csakugyan krajcárka volt.
|
|
A róka és a farkas a lakodalomban |
magyar népmese |
2016.04.29. 14:40 |
Egyszer lakodalom volt egy faluban. A róka megérezte a szagot, s gondolta, jó volna belopózni oda. Rábeszélte a farkast, hogy menjen el õ is a lakodalomba. Azt mondja a farkas:
|
|
A róka, a medve és a szegény ember |
Gyulai Pál |
2018.10.03. 21:56 |
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez a szegény ember egy reggel két tehenével elindult szántani. Amint az erdő mellett megyen, egyszer csak hall valami bömbölést és makogást. Bemegy az erdőbe megnézni, vajon mi lehet az? Hát látja, hogy egy nagy medve verekedik egy kis nyúllal.
— No még ilyet sem láttam életemben — mondja a szegény ember és olyan jóízűen kacagott rajta, hogy majd kipukkant.
— Ejnye, veszett hordta embere, hogy mersz te rajtam kacagni?! — rivallott rá a medve.
— No ezért meglakolsz, tehenestül együtt megeszlek.
A szegény ember bezzeg most már nem kacagott s nagyon kérte a medvét, hogy legalább estig ne egye meg. Addig felszántja a földjét, szegény háza népe, hogy ne maradjon kenyér nélkül.
|
|
A sün, akit meg lehetett simogatni |
Pljackovszkij |
2016.02.18. 19:22 |
Nincs olyan sün a világon, amelyik ne lenne tüskés. Annyi szúrós tüskéjük van a sünöknek, hogy még hozzájuk sem lehet érni. Megsimogatni őket pedig egyenesen lehetetlen. Nem is simogatta meg őket soha senki. Azaz, egy kis sünt mégiscsak megsimogattak. Hogyan történt? Elmesélem.
A kis sün az erdőben kószált. Egyszer csak észrevett egy fatönköt. A tönkön egy nyuszi üldögélt, és tejbegrízt evett a tányérjából. És nem ám akárhogyan, hanem kanállal. Megette a nyuszi az összes tejbegrízt, és azt mondta: Köszönöm, anyukám!
A nyuszi mama odament hozzá, a mancsával megsimogatta, és megdicsérte a kis nyuszit:
- Ez aztán derék dolog! Milyen jól nevelt csemetém van nekem!
A kis sün, akit még soha senki nem simogatott meg ilyen gyengéden, hirtelen elszomorodott. Annyira elszomorodott, hogy még sírva is fakadt.
A nyuszimama meglátta, hogy a kis sün sír, és megkérdezte tőle:
|
|
A szállás kérő róka |
magyar népmese |
2016.03.06. 17:50 |
Egyszer egy vén róka nagyon megéhezett egy kis pecsenyére. Fogott hát egy üres zsákot, a hóna alá csapta, és elindult vele világgá.
Ment, mendegélt, míg estére egy gazdaember házához nem ért. Bekopogott, és amikor megkérdezték, hogy ki az, hát így felelt:
- Szegény utasember vagyok, s éjjeli szállást kérnék, hogyha megszánnának.
|
|
A telhetetlen méhecske |
Benedek Elek |
2016.10.24. 15:01 |
Nem is olyan messze, a kertek alján, kis méhecske született az egyik méhkasban. Még ki sem nyitotta a szemét, máris mohón cuclizta az édes mézet. Telt múlt az idő, a kis méhecske iskolába került. Ahogy megnőtt, úgy növekedett a torkossága.
Amikor a többi méhecske a tanító nénire figyelt, ő bizony lépes mézet szopogatott. Ha csak tehette, beosont a mézes kamrába, és nyalta-falta, kanalazta a mézet. Bizony, a mi kis méhecskénk telhetetlen méhecske volt.
Eljött a tavasz ideje. A Nap sugarai végigcsókolgatták a réteket, a sok virág kivirult, kiszínesedett.
|
|
A vajaspánkó |
orosz népmese |
2016.02.18. 17:17 |
Orosz népmese
Élt egyszer egy öregemeber és egy öregasszony. Kéri az ember az asszonyt.
- Süss nekem anyjuk vajaspánkót.
- Ugyan miből süssek? Egy csepp lisztünk sincs.
- Ej, te asszony! Kapard le a kosár oldalát, seperd fel a magtárt: hátha kerül így egy kis liszt.
|
|
A világszép kecskebéka |
Perolay Margit |
2018.10.02. 03:48 |
Hol volt, hol nem volt, nem egész a világ végén, csak a falu túlsó szélén: se nem tenger, se nem tó – volt egy kacsaúsztató. Ennek a kacsaúsztatónak a partján állt egy öreg fűzfa, fűzfa tövében egy nagy, varacskos kő, ezen a kövön üldögélt egy fiatal kecskebéka, és nézegette magát a kacsaúsztató vizében.
„Istenem, de szép is vagyok! – mondotta magában. – Szép lapos a fejem, két gurgula szemem, a szám majdhogy körül nem éri a fejemet. Karmos lábaimmal ugrok, mint a bolha, szép hangomért irigyel a fülemüle!” És mindjárt rá is gyújtott egy harsány nótára.
A nap, égi útjának vége felé járva, mielőtt aludni tért, megfürösztötte piros arcát a kacsaúsztató vizében. A béka megpillantotta az innenső partról, és átkiáltott neki:
|
|
A vityilló |
orosz népmese |
2016.03.06. 19:02 |
Egy kis vityilló állt a mezőn. Odaszáll a fényeske-legyecske, s bekopogtat:
– Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
Senki sem felel. Berepül fényeske-legyecske, s betelepszik.
Odaszökik ugri-bugri bolha:
– Kis kunyhó, vityilló! Ki lakik a vityillóban?
– Én, fényeske-legyecske. Hát te ki vagy?
– Én az ugri-bugri bolha.
– Gyere. Lakjál velem!
Beszökik az ugri-bugri bolha, s most már ketten laknak.
Odarepül a dunnyog-szúnyog:
|
|
Az aranyostarajos kiskakas |
orosz népmese |
2016.02.18. 17:21 |
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kandúr, egy rigó és egy aranyos tarajos kiskakas. Az erdőben laktak egy kunyhóban. A kandúr és a rigó eljárt fát vágni, a kiskakast pedig otthon hagyták. Így történt ez minden reggel.
Amikor a jó barátok elmentek, szigorúan a lelkére kötötték:
- Messzire megyünk, te maradj itthon, tarts rendet a házban, de meg se nyikkanj, ha jön a róka, az ablakon se nézz ki!
Amint megtudta a róka, hogy a kandúr és a rigó nincsenek otthon, odaszaladt a kunyhóhoz, leült az ablak alá és elkezdett énekelni:
|
|
Az állatok iskolája |
|
2018.10.03. 18:35 |
Nagy napra virradt a téli erdő: megkezdődött a tanítás az állatok iskolájában. Sorra jöttek a medve-, fakas-, nyúlfiak, fakéregből készült könyveket szorongatva a hónuk alatt, és szépen sorba ültek a fatuskó padokon.
Mindnyájan vidámak voltak, örültek, hogy végre az állatoknak is van iskolájuk, de a legboldogabb a róka volt, hiszen ő találta ki az egészet, ő lett a tanító, s így övé lesz a sok tandíj is. Csak a varjú okvetetlenkedett, fáról fára szállott, s odakiáltotta minden iskolába igyekvő állatnak:
Kár, kár, kár,
nagy baj vár!
De hát rá se hederítettek a vészjósló varjúra, hiszen az mindig így kiabál. Ha feljön a nap az égre, ha esik az eső, ha szél fúj, mindig azt mondja: kár - nem jó neki semmi.
|
|
Az ember a legerősebb |
|
2020.04.15. 22:02 |
Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve, csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszöntötte:
– Jó reggelt, farkas koma.
– Adjon isten, medve koma – fogadta búsan a farkas.
– Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!
– Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér?
– Az ám, farkas koma! Talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?
– Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott.
A medve nagyot kacagott.
|
|
Az okos nyúl |
|
2018.10.03. 19:13 |
|
Brekeke és Zsákrágó úrfiak utazása |
Gárdonyi Géza |
2018.09.18. 22:17 |
A béka összebarátkozott az egérrel.
Eszükbe jutott egyszer, hogy be kellene járni a világot. Tapasztalni, látni, tanúlni akartak, hogy azután később hasznát vegyék. A béka úszónadrágot és kulacsot vitt az útra, az egér pedig esőköpönyeget és egy tarisznya kenyérmozsát.
Megindító volt a búcsúzás. Az öreg békák és az öreg egerek egymás keblére sírták a könnyeiket.
A kiskorú békatestvérek keservesen vartyogtak, az egértestvérek pedig szívrehatóan czinczogtak.
A falu határán még egyszer visszanéztek. Onnan integettek utolsó búcsút a falujoknak.
A nap melegen sütött. Két papsajtlevelet szakítottak le napernyőnek. Hanem a békának ez nem volt elég. Fürdeni szeretett volna.
- Pajtás, - szólt az egérhez, - fürödjünk.
- Nem vagyok hozzászokva, - felelt az egér.
- Nem tudsz úszni? - kérdezte a béka.
- Bizony, hallod, én sohasem jártam úszóiskolába.
- Nem tesz semmit, - biztatta a béka az egeret, - az én apám úszómester volt a lencsés tóban, magam is úgy úszom, mint a hal.
Az egér végre is hallgatott a szép szóra. A patakhoz ballagtak, a hol a béka letette a kulacsát, az egér pedig az esőköpönyegét.
|
|
Brum Brum Brúnó, a lovaglóművész |
Csukás István |
2016.04.29. 15:02 |
Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs előre-hátra lovagolt a hintalovon, és harsányan énekelte a medve-indulót:
A bundám szőrös, kócos és a talpaim nagyok!
Kedvencem a hársfaméz, bár bársonybocs vagyok.
Ha brummogok, hát megremeg az erdőrengeteg!
Nagy hős ez a medve-gyerek, de ti ne féljetek!
– Hopp! Vagyis állj! Itt járt valaki! Utána!
Brum Brum Brúnó, a nagy vadász settenkedett, lábujjhegyen lépegetett, tányértalpon lopakodott. Egyszer csak megzörrent előtte a bokor.
– Ezer üveg málnaszörp! Csőre tölts! – dörmögte, majd megköszörülte a torkát, s szigorúan rászólt a bokorra: – Van ott valaki? Bújj elő! Állj, vagy lövök! Ne mondjam kétszer!
Aki kidugta a fejét a bokorból, nagyon hasonlított egy oroszlánra. B.B.B. először arra gondolt, hogy elfut, vagy legalább hátrál egy-két lépést. Azután meg arra, hogy nem fut és nem hátrál.
|
|
Cicafuttatás |
Gárdonyi Géza |
2018.09.19. 00:35 |
Mióta áll a világ, a cica meg a kutya nem szeretik egymást.
A kutya azt mondja:
- Én őrzöm a házat.
A cica azt mondja:
- Fontosabb az én hivatalom. Próbálja meg a kutya, fogjon egeret, hadd lássam, van-e olyan tudománya, mint nekem.
- Hamis a zúzád - mondja a kutya -, fogsz ám egeret, de magadnak, mert szereted az egérpecsenyét.
- Te pedig, kutyus, nem a házat őrzöd ám - feleli a cica -, hanem őrzöd a konyhaajtót. Mindig azt lesed, mikor vetnek ki csontot. Azért ugatsz, hogy a csonttól mindig elkergess.
|
|
Cirmos Cili játszótársa |
Angol meséből írta Jékely Zoltán |
2018.10.01. 13:47 |
Egyszer Jancsika elindult bevásárolni a faluba. Vett sót, cukrot, paprikát, betette szépen a szatyrába, s mint aki dolgát jól végezte, ballagott hazafelé. Egyszer csak eszébe jutott, hogy semmit sem visz a macskájának. Pedig látott elég halat a piacon, s Cirmos Cilinek az apró keszeg a kedvenc eledele. Amint így ballag a kertek között, egyszer csak egy kicsi fehér nyuszit lát, éppen ott fekszik előtte az ösvényen.
– Hát téged mi lelt? – kérdezi Jancsika, felveszi, s elkezdi simogatni. – Valami bajod esett, szegény jószág? No, nem baj, haza - viszlek, meggyógyítlak.
Egy marék füvet szakított, abból puha fészket csinált a nyuszinak a szatyorban, s vidáman mendegélt hazafelé.
|
|
Egérvadászat |
Gárdonyi Géza |
2018.09.18. 21:14 |
A minap a cica nagyot ásítva ébredt fel a tűzhely mellett.
- Jó volna egy kis egérpecsenye - szólott -, megéheztem az alvásban.
Azzal elindult egérvadászatra. Nem vitt magával sem puskát, sem kardot. Megfogja ő az egeret a körmével is.
Fölfutott a falon a kamra ablakába, és ott meglapulva leste, mikor jön az egér.
A kamra csöndes volt, a hurkák mozdulatlanul lógtak a rúdon. A lekváros fazékhoz most méhek sem jártak. Szóval csend volt a kamrában. De a cica azért csak fülelt.
Egyszer csak hallja ám az ablak mellett, hogy szopogat valaki valamit. Beljebb pislant, hát látja, hogy egy fürge kis szürke egér szopogatja a hurkán az ujját. A cica szeme felragyogott. Óvatosan összehúzta az izmait. Aztán- hopp!- beugrott a hurkák közé az egérre. De az egér abban a pillanatban észrevette a veszedelmet. Mint a villám surrant tovább a hurkákról a bögrék mellé. A cica utána.
Hurka lepotyogott, bögre legurult, de a fürge kis egér még hamarabb lenn termett. Egy üres hordó állott a kamra közepén. Arra ugrott azegér.
Hopp, utána a cica!
Kergetőznek, szaladgálnak a hordó körül.
|
|
Elrabolták a síiklót: A sapka |
Palásthy Ágnes |
2019.04.13. 16:06 |
Írta: Palásthy Ágnes, illusztrálta: Szőnyi Gergely. Könymolyképző, 2015., 128 oldal
– Nem veszek sapkát – jelentette ki Napóleon, a csíkos kis vadmalac, és dacosan hátat fordított.
Az anyja a kezében tartott kék csíkos sapkára nézett, amelyen vidáman billegett a jókora bojt.
– Ajjaj, kezdődik – sóhajtotta a férjének. – Itt a dackorszak.
A nagy vadkan kissé tanácstalanul megvakarta a fejét. Aztán megköszörülte a torkát.
– Napóleon. Vedd fel, mert megfázol – mondta szigorúan. – Hallgass édesanyádra.
– Nem veszem. A menők nem hordanak sapkát. A Róka Berci sem, meg a Borz Palkó sem.
– A menők?
|
|
|