Így megyek iskolába |
|
2018.08.26. 17:19 |
6-8 éveseknek
Szerkesztette: Bajzáth Mária
Illusztrálta: Simonyi Cecilia
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 248
A világ népmeséit egy-egy tematika, illetve korcsoport mentén közreadó Népmesekincstár-sorozat legújabb darabjának középpontjában az iskolakezdés áll.
Az Így megyek az iskolába című kötet a 6–8 éves korosztály gondolkodásához illeszkedő mesegyűjtemény, amelyről a meséket válogató és a Népmesekincstár mesepedagógiai módszert kidolgozó Bajzáth Mária így vall:
|
|
Ilka vára |
|
2018.08.26. 17:22 |
6-9 éveseknek
Mátyusföldi és Felső-Csallóközi mesék, mondák, anekdoták - Fellinger Károly gyűjtéséből és feldolgozásában
Gyűjtötte: Fellinger Károly
Illusztrálta: Schall Eszter
Kiadó: Vámbéry Polgári Társulás, 2016
Oldalszám: 159
A negyven mesét, negyven mondát és tíz anekdotát tartalmaz a mesegyűjtemény.
Hol lelhető fel a szótalan víz? Igézés ellen királylányoknak, hiszen csak az lehet hatásos. Természetesen az Óperenciás-tengernél, ahol az ég a földdel dörzsölődik össze.
Ám a dolgok nem ilyen egyszerűek, még a mesében sem. Kell hozzá egy kis iszap és tizenkilenc egymás mellett álló fűzfáról való gallyak, egyebekről nem is beszélve. Például, hogyan lesz a hallgatásból arany.
|
|
Illemtudó mesék (1) |
|
2019.08.06. 23:59 |
4-8 éveseknek
Írta: Gani Zsuzsanna
Illusztrálta: Novák natália
Kiadó: Katica-Könyv-Műhely
Oldalszám: 72
Megjelenés: 2018. november 12.
Hogy értik azt a felnőttek, mikor azt mondják, viselkedj?
Miért fontos az illem?
Miért jó betartani bizonyos szabályokat?
A kiadó legsikeresebb könyve az Illemtudó mesék, melynek szerzője Gani Zsuzsanna, aki óvodapedagógusként ragadja meg a lényeget. Az egyszerű, könnyen értelmezhető nyelvezete miatt nemcsak a gyerekek kedvence lehet, hanem szülőknek is hasznos segítség a helyes viselkedés elsajátíttatásában.
Az élménynyújtás és örömszerzés mellett észrevétlenül fejlesztik a mesék a gyermekek értelmét, szókincsét, kifejezőkészségét, érzelmi gazdagságát és szociális érzékenységét is.
|
|
Illemtudó mesék (2) A Bummbele nyuszicsalád kalandjai 1. |
|
2019.08.07. 00:01 |
4-9 éveseknek
Szeptembertől januárig
Írta: Gani Zsuzsanna
Illusztrálta: Novák Natália
Kiadó: Katica Könyv Műhely. 2019
Oldalszám: 64
A Bummbele nyuszicsalád életének lehetünk részesei. Az első kötet a szeptembertől januárig tartó időszakot öleli fel.
Megismerkedhetünk néphagyományainkkal, egy-egy tájnyelvi szavunkkal, szólásunkkal, népi jóslásokkal. Együtt éljük át az ünnepek varázsát a nyuszigyerekekkel. Olyan dolgokról is szó esik, ami a gyerekeket, kicsiket és nagyobbakat is foglalkoztathatja - például: az ismeretlen megismerése, az irigykedés, a köszönés, a bocsánatkérés, a kapkodás, a zsarolás, a kekeckedés, a megalázás, a szülők válása.
A mesék végén kérdések segítik az elmélyülést.
Az Illemtudó mesék szerzőjének új könyve segítséget nyújt a szülőknek a hétköznapi problémák megoldásához, ezen felül nagyban elősegíti a hagyományos ünnepek megismerését.
Ajánljuk óvodai és iskolai feldolgozásra is!
A kötet második része: A Bummbele nyuszicsalád kalandjai 2. - Februártól augusztusig.
|
|
Imbusz mester sorozat |
|
2020.06.22. 15:27 |
Illusztrálta: Pikler Éva
Kadó: Pozsonyi Pagony
Oldalszám: 32
1. Imbusz mester autót épít
2. Imbusz mester és a szemüveges autó
3. Imbusz mester és a taxifutam
4. Nyáron nyaralunk, télen szerelünk - Négy mese Imbusz mesterről és Pudlimászról
5. Imbusz mester és a milliónyi szerelni való autó
6. Imbusz mester és Pudlimász
A sorozat főhőse a csodás Imbusz mester, aki bármilyen reménytelennek tűnő roncsból működő járgányt varázsol.
Hozzá csatlakozik még Pudlimász, a háromlábú kutya, aki szintén mester a maga nemében, már ami a kalamajka-okozást illeti.
|
|
Itt vagyok, ragyogok! |
|
2018.08.26. 17:24 |
0-4 éveseknek
Szerkesztette: Bajzáth Mária
Illusztrálta: Schall Eszter
Kiadó: Kolibri, 2014
Oldalszám: 180
"Milyen népmesét olvassak az egyéves kisfiamnak? Mit meséljek a kétéves kislányomnak? Kiscsoportosak a gyerekek, van nekik szóló történet? Sokszor és sokan tették föl nekem ezeket a kérdéseket az elmúlt húsz évben.
Ez a kötet született válaszként, amelyben a világ minden tájáról válogattam össze a legkisebbeknek ajánlott népmeséket."
(Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója)
A Népmesekincstár hét kötetből álló sorozata négy korosztálynak gyűjti össze a világ népmeséit: 0-4 éves, 4-6 éves, 6-8 éves és 8-10 éves gyerekeknek.
Ezt a szülők és pedagógusok számára egyaránt hasznos kötetet a Népmesekincstár mesepedagógiájának módszertani ajánlója kíséri. A további három meseválogatáshoz három külön módszertani kötet is kapcsolódik.
Tartalom
|
|
Janó és Janka sorozat |
|
2018.08.26. 01:45 |
3-6 éveseknek
Janó és Janka meséi Annie M. G. Schmidt-Fiep Westendorp szerzőpáros sorozata, amely a holland gyerekirodalom klasszikusa, melyeken több generáció is felnőtt.
Történeteik egyszerűek, mégis tele vannak játékkal és és életörömmel, és olyan apróságok válnak fontossá bennük, mint egy új kesztyű vagy a hóvirágok kikelése.
Előtérben a gyerekek mindennapjai állnak, de mögöttük ott vannak az őket figyelő, és szükség esetén támogató szülők is.
|
|
Járom az új váramat |
|
2018.08.26. 17:27 |
4-6 éveseknek
Szerkesztette: Bajzáth Mária
Illusztrálta: Schall Eszter
Kiadó: Kolbri Gyerekkönyvkiadó, 2014
Oldalszám: 240
„A mesékben, mondókákban, népdalokban a ház, vár, palota, a templom gyakran magát az embert jelképezi, amelynek ezen a nyelven ablaka a szem, ajtaja a száj, kupolája a homlok.
A 4-6 éves gyerekek ezt a várat járják, építik. Összes kérdésük, minden mozdulatuk, megszerzett élményük, tapasztalatuk és álmuk azt a célt szolgálja, hogy testükből-lelkükből erős, gyönyörű vár épüljön, s abban várkapitánnyá válhassanak.
Ebben segítik őket a világ minden tájáról való, sok-sok nép mesekincstárából válogatott különleges mesék, amelyek őseink mágikus, teremtő, képi nyelvén üzenik, hogy élni jó, jónak lenni érdemes, és jó tett helyébe jót várj!"
A népmesegyűjtemény 14 tematikus fejezetbe sorolja a népek meséit:
|
|
Jövőmenők - Priusz és Gordiusz |
|
2019.08.13. 10:11 |
6-9 éveseknek
Írta: Végvári Imre
Illusztrálta: Nagy Norbert
Kiadó: Ecovit, 2016
Oldalszám: 84
Mit hoz a jövő?
Minden kisgyerek kíváncsi rá. Nem is sejtik, hogy sok minden már most is előkészülőben van, ami két-három évtized múlva, fiatal felnőtt korukban mindennapi valóság lesz. Önvezető autóra, színváltó ruhaanyagra, 3D nyomtatásra ma is akad példa, s tudjuk, hogy a gyógyító nanorobotok vagy az értelmesen kommunikáló háztartási robotok fejlesztésén sokan dolgoznak.
Mi lenne, ha hirtelen a jövőben teremhetnénk?
Az időutazás ugyan nem tartozik a megvalósulóban lévő utópiák közé, de ha apa mesél, akkor ez is lehetséges. Mesél Priuszról és Gordiuszról, a két talpraesett macskáról, akik véletlenül egy időgépet csennek el, amely egyenesen 2050-be repíti őket.
|
|
Kacor király - Csalafinta magyar népmesék |
|
2018.10.06. 16:50 |
5-8 éveseknek
Szerkesztette: Nagy Éva
Illusztrálta: Bihari Beatrix-Renáta
Kiadó: LILLIPUT KÖNYVKIADÓ, 2014
Oldalszám: 32
Hogy lett a kicsapott macskából király?
Miként tudta legyőzni a lassú sündisznó a gyors nyulat? Mit tesz az okos lány, ha azt mondják neki, hozzon is meg ne is, legyen is meg ne is?
Mennyire szereti a legkisebb királyleány az édesapját, ha annyira szereti, mint az emberek a sót?
Hogyan jár túl az egyszerű juhász a pénzsóvár strázsák eszén?
Tíz ismert csalafinta népmese, melyek főszereplői csavaros észjárással oldják meg a nehéz helyzeteket.
|
|
Kakaókatona és Tejhercegnő |
|
2019.08.10. 15:00 |
4-8 éveseknek
Illusztrálta: Rippl Renáta
Kiadó: Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2015
Oldalszám: 40
Tudtátok, hogy a lakás, ahol éltek, telis-tele van mesével és fura mesebeli lényekkel? A rettenetes kétfejű Kólasárkány elrabolja Tejhercegnőt! Nassasszony Diétatündérrel csatázik, Kosztolányi kosztalanít, Hömpöri, a vízi ördög a lefolyóban hörpöl, Fene és Franc mindent eltüntet... Ám a nap végén megérkeznek az Álomgubák, hogy minden gyereket álomba ringassanak.
Ha megint kiborul a reggeli kakaó, vagy vásárlásnál kitör a hiszti, esetleg eltűnik egy kedvenc plüssállat, civakodás helyett: meséljetek! Hiszen a gyerekek számára bármi bármikor mesévé alakítható - ez a konfliktuskezelés legjátékosabb módja.
Both Gabi háztartási meséi humoros és praktikus megoldást kínálnak egy átlagosnak tűnő, mégis mesésen végződő hétköznap gondjaira. Rippl Renáta rajzai pedig életre keltik a körülöttünk rejtőzködő összes mókás lényt és ha alaposan megnézitek a képeket, még egy böngésző játékot is felfedezhettek...
|
|
Kallantyú meséi |
|
2018.08.26. 17:29 |
5-8 éveseknek
Illusztrálta: Gyöngyösi Adrienn
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2013
Oldalszám: 80
Tudjátok, kicsoda Kallantyú? Még nem? Ő egy xinxis.
"Ez az állat itt a xinxis,
ugye csinos? Pedig nincs is.
De ő nem tudja, hogy nincsen -
jön és ugrál a kilincsen!?"
És hogy mi a csoda az a xinxis?
Szabó T. Anna kitalálta, Szakács Eszter továbbgondolta, sőt, mesebeli főhőssé léptette elő, Gyöngyösi Adrienn pedig megrajzolta, így hát kijelenthetjük: xinxisek márpedig vannak. A xinxisek arra születtek, hogy egész nap ajtókat nyissanak és csukjanak, és különösen odavannak a rézből készült kilincsekért. Minden házban lakik egy láthatatlan xinxis, aki nyitja és csukja az ajtókat.
|
|
Kamilka és Levendula álomtára |
|
2021.02.07. 22:05 |
5-8 éveseknek
Írta: Szabó Janeczki Mária
Illusztrálta: Szottfried Zsófia
Kiadó: Szülőföld Könyvkiadó
Oldalszám: 192
Megjelenés: 2020. december
A mesék, noha különálló történetek- összeköti a bevezető, amely szerint a könyvben szereplő álommanó, Kamilka és Levendula mesél az éjjel nyugtalankodó gyermekeknek.
Valahányszor a könyvből olvasunk, az első mese felrémlik, így a narrációt, szinte a manóknak tudhatjuk, ez ad keretet az egyébként különálló mese történeteknek, amelyek mindegyike valamilyen etikai, erkölcsi tanulsággal zárul
|
|
Kannácska királykisasszony |
|
2018.08.27. 01:37 |
5-8 éveseknek
Írta és rajzolta:
Jeska Verstegen
Kiadó: Pozsonyi Pagony, 2016
Oldalszám: 96
Kannácska király-kisasszony hat évvel ezelőtt született. Katalin Katarina Jozefinának nevezték el. Királykisasszonyhoz illő név. De mindenki csak Kannácskának hívja, mert szinte mindig vidám, és olyankor úgy fütyörészik, mint a teáskanna, amiben forr a víz. És azért is, mert amikor néha mérges, gőz szökik a füléből.
Kannácska királykisasszony legfontosabb törvénye:
|
|
Kapitány és Narancshal |
|
2019.09.09. 16:05 |
8-10 éveseknek
Illusztrálta: Rofusz Kinga
Kiadó: Magvető Kiadó, 2012
Oldalszám: 56
A keresés az, amikor menni kell, és ki kell találni dolgokat. Egy parancsolgatós tengerészkapitány megunja a tengereket, partra száll, egy hídra költözik, majd nyakába veszi a várost barátjával, a befőttesüvegben tátogó kicsi narancssárga hallal.
Velük együtt mi is megtaláljuk a legjobb helyet, ahol élni lehet: Máté Angi meséjének gyöngéd világát, amelyet Rofusz Kinga különleges hangulatú képei ölelnek magukhoz.
|
|
Karácsonyi mesék a legkisebbeknek |
|
2020.03.27. 06:46 |
2.5 éves kortól
Írta:
Claire Bertholet - Delphine Dumouchel - Corinne Machon - Mireille Saver
Illusztrálta:
Estelle Madeddu
Fordította: Tasnády Erika
Kiadó:
Pannon-Literatúra, 2019
Oldalszám: 100
A meseantológia összesen 9 állatmesét tartalmaz, egész oldalas, színes illusztrációkkal, s többek közt a következő kérdésekre keresi a választ:
Vajon hova rejtette el a karácsonyra kapott doboz csokit Karamell, a kiskutya?
S vajon eljut-e Télapó Egérkéékhez is?
El fogja-e végül is küldeni Pacsi, a kis rókafi a Télapónak címzett levelét?
|
|
Karácsonyi mesetár - 14 téli történet |
|
2020.03.27. 12:04 |
4-6 éveseknek
Szerzők:
Szabó Zsolt - Tyihák Katalin
Kiadó: Szalay Könyvek 2018
Oldalszám: 64
Rengeteg csuda jó dolog van a télben, mint a hógolyózás, a szánkózás vagy a hóemberépítés, ám a legeslegjobb kétségkívül a karácsony!
Miközben az emberek díszbe öltöztetik az otthonaikat, Télországban manók százai szorgoskodnak, hogy a játékok idejében elkészüljenek, szépen be legyenek csomagolva, és a Télapó elvihesse az ajándékokat a karácsonyfák alá.
Ilyenkor minden megtörténhet, és rendszerint meg is történik...
Olvasd el, ha kíváncsi vagy, milyen volt a marslakó marsmanók első karácsonya, hogyan versengtek az állatok, hogy a Télapó szánját húzhassák, mi történt, amikor a krampuszok felcserélték a csomagokat vagy épp hogyan szerepelt két kisfiú a jegesmedvék Nagy karácsonyi jégkorongkupáján!
|
|
Karácsonyi postahivatal |
|
2018.10.09. 15:30 |
4-7 éveseknek
Illusztrálta: Heinzelmann Emma
Kiadó: Móra Könyvkiadó, 1984
Oldalszám: 104
A karácsonyi ünnepet izgatottan váró gyerekek talán nem is csodálkoznak olyan nagyon, ha egyszer csak hóemberek kopognának lakásuk ajtaján…
Vagy ha azt látnák, hogy a karácsonyfa – akárcsak ők maguk a ruhát – kinövi a házat.
Tordon Ákos meséinek, verseinek jó részét az ünnep ihlette, s amelyik nem róla szól, az is a varázslatos téli világot idézi. Hangjuk hol bensőségesen szól, hol elgondolkodtatóan humoros.
Az író szelíd szép szavakkal mutatja fel a jóságot, és leplezi le a hamisságot.
Az ünnepien gazdag kötetet Heinzelmann Emma szellemes rajzai díszítik.
|
|
Katonadolog! Nyári doktormesék |
|
2018.08.26. 17:39 |
5-8 éveseknek
Írta: Igaz Dóra
Illusztrála: Horváth Ildikó
Kiadó: Pagony, 2015
Oldalszám: 56
Igaz Dóra újabb doktormeséi ezúttal nyári betegségekre és balesetekre koncentrálnak: Roziról kiderül, hogy allergiás, Réka biciklizni tanul (ami bizony jó néhány eséssel és horzsolással jár), Emma napszúrást kap, Ákos pedig megtanulja, hogy nyáron miért különösen fontos, hogy hűtőben legye-nek az ételek.
De szó esik kullancs- és -darázscsípésről, falusi nyaralásról vagy éppen a „strand törvénykönyvéről” is.
Szerencsére a legtöbb nyári baleset megelőzhető, vagy ha mégis meg-történik: katonadolog!
|
|
Katyika meg Matyika - Bukovinai székely mesék |
|
2020.04.01. 15:42 |
4-8 éveseknek
Szerkesztette: Kóka Rozália
Kiadó: Fekete Sas, 2018
Oldalszám: 160
Az ismert folklorista és előadóművész bukovinai székely népmese feldolgo-zásait örömmel olvashatják a meseolvasó, mesehallgató és mesemondó gyermekek és a felnőttek is.
„Életem során meséltem óvodákban, iskolákban, könyvtárakban, művelődési házakban, aranyozott színháztermekben, árvaházakban, börtönökben, elmegyógyintézetben, erdei tisztásokon, autóbuszokban, vonatokon, még vásárban is.
Meséltem vidám és boldog embereknek, árváknak és elhagyottaknak, karácsonykor laktanyába zárt bakáknak, nyomorult, megalázott vendégmunkásoknak, árvíztől és háborútól elűzötteknek, kicsiknek és nagyoknak.
A mesék mindenkinek adtak valamit. Örömöt, vigaszt, reményt, szabadságot. Mint valami lelki „hamuban sült pogácsák”, segítettek élni, segítettek a nehézségeket legyőzni a kinek-kinek saját élethelyzete szerint.” (Kóka Rozália)
|
|
|