Grimm-mesék: Piroska és a farkas |
Bettelheim |
|
A Piroska és a farkasban a jóságos nagymama helyét a gonosz farkas foglalja el, amely el akarja pusztítani a gyermeket.
Éppen ilyen ijesztő a gyermeknek, amikor a saját nagymamája vagy édesanyja válik hirtelen fenyegető figurává egyik pillanatról a másikra. Nem tudja elképzelni, hogy az a személy, aki őt annyira szereti, hirtelen átváltozhat ilyen gonosszá, ezért két külön entitásnak fogja fel.
Ő a nagymama és ő a farkas is, ezáltal megőrizheti magában a jószívű, szerető és gondoskodó anya és nagymama képét is.
|
|
Grimm-mesék: Szerencsefi Jankó |
Boldizsár Ildikó |
|
Szerencsefi Jankó nem a Szerencse fiának született. De akkor vajon miért tartja azt róla mégis a mese, hogy a Szerencse fia?
Hét évig szolgál a gazdájánál, s amikor kitelik az ideje, a gazda egy akkora aranyrögöt ad neki szolgálatai fejében, mint Jankó feje, aki az első adandó alkalommal elcseréli a fejenagyságú aranyrögöt egy lóért, azt egy tehénért, azt egy süldő malacért, majd a malacot libáért, a libát pedig két fenőkőért, amelyeket ráadásul azonnal beleejt a kútba. Mindezek után így kiált fel a mese végén:
"Ilyen boldog ember, mint én, nincs még egy a föld kerekén!", majd
"könnyű szívvel, minden tehertől szabadon szökkent neki, s futott, míg anyjához haza nem ért".
Jankó minden szituációban pontosan arra cseréli az éppen nála lévő tárgyat vagy állatot, amire szüksége van. Neki éppen az a megfelelő, ami mások szerint butaság és nem helyénvaló: megbélyegzik őt, még mielőtt végiggondolnák választása szempontjait.
Az aranyrögöt ugyanis azért cseréli lóra, mert
"igaz, hogy arany, de a fejemet se tarthatom egyenesen miatta, meg a vállamat is nyomja".
|
|
|
Grimm-mesék: TÖKFILKÓ-típusú mesék |
|
|
A mesék sokszor indulnak ki olyan alaphelyzetből, mely minden gyermek számára ismerős.
Például az ún. Tökfilkó-típusú mesékben - mint Az aranylúd, a A méhkirálynő és A három toll - a legkisebb főhős a két idősebb testvére mellett ostobának, ügyetlennek számít. A mese végére mégis ő az, aki nagy tetteket hajt végre, és erősebb, ügyesebb testvéreit túlszárnyalva ér a célba.
Miért van az, hogy Tökfilkóval minden gyermek azonosul, függetlenül attól, hogy ő maga hányadik a testvérsorban, és hogy gyermeki életében sikeres vagy sikertelen?
|
|
Grimm-mesék: TÖKFILKÓ-típusú mesék - A három toll (1) |
Bettelheim |
|
A legkisebb gyermek mint Tökfilkó
A hármas szám a mesékben gyakran mintha ugyanazt fejezné ki, mint a pszichoanalízisbena személyiség hármas felosztása ösztönénre, énre és felettes énre. Részben ezt támasztja alá a Grimm testvérek egy másik meséje, „A három toll” is. Ez a mese nem is annyira az emberi lélek hármas felosztását szimbolizálja, hanem inkább azt sugallja, hogy meg kell barátkoznunk a tudattalannal, meg kell ismernünk hatalmát, és ki kell aknáznunk erőforrásait.
Ezt teszi „A három toll” hőse, és győzelmet is arat, noha ostobának tartják, miközben vetélytársai, akik „okosságukban” bíznak, és megmaradnak fixációikban a dolgok felszínén, voltaképpen butáknak bizonyulnak. A lénye természetes alapjainak közelében élő és kezdetben kigúnyolt „együgyű” testvér végső győzelme arra utal, hogy a tudattalan alapoktól elkülönülő tudat rossz úton jár.
A kisgyermek, bármilyen jó eszű is, az őt körülvevő bonyolult világgal szemben úgy érzi, hogy ostoba, hogy nem bír megfelelni az elvárásoknak. Úgy látja, hogy mindenki sokkal többet tud, mint ő, hogy mindenki sokkal talpraesettebb. Ezért kezdődik sok mese azzal, hogy hősét lebecsülik és ostobának tekintik. A gyermek így érzi magát, és érzéseit nem is annyira az egész világra, mint inkább szüleire és idősebb testvéreire vetíti ki.
|
|
Grimm-mesék: TÖKFILKÓ-típusú mesék - A három toll (2) |
Boldizsár Ildikó |
|
"Volt egyszer egy király, s annak három fia, közülük kettő igen eszes és bölcs volt, de a harmadik csak egyszer-egyszer szólalt meg, s akkor is csak keveset szólt, ezért hát elnevezték Egyszerinek.
Amikor apjuk megöregedett, s arra is gyönge volt, hogy szájához emelje kupáját, azon tanakodott, kire hagyhatná birodalmát.
Összehívta fiait, és ezt mondta:
"Kerekedjetek fel, s aki megtalálja a világ legfenségesebb szőnyegét, s elibém hozza, az lesz örökösöm."
S hogy ne marakodjanak egymással, a kastély kapuján kívülre kísérte őket, majd három tollpihét fújt szét a levegőbe, s ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlük:
" Arra induljatok, amerre a pihék szállnak."
Az egyik tollpihét keletre, a másikat nyugatra fújta a szél, ám a harmadik nem messzire tőlük leereszkedett a földre."
|
|
Grimm-mesék: TÖKFILKÓ-típusú mesék - A három toll (3) |
|
|
Egy meséről mesélek, mit nemrég olvastam. Talán Te is ismered, hisz régi történet már, a Grimm testvérek meséje, mely apáról fiúra szállt, regélve egy édesapa bölcsességét, ki nem a látszat után ítélt.
Nem is írok elöljáróban többet, csak a történetet röviden. A király, kivel a mese kezdődik, idős és gyenge. Érzi, hogy több van mögötte, mint előtte. Immár halaszthatatlan kérdés az öröklés.
Vajon a három fia közül ki lehet a méltó utódja?
Az első kettő ügyes és okos, a harmadik azonban látszólag más, amit a neve is tükröz, hisz ő csak Balgafi.
A király mégis egyenlő esélyt ad a három fiának, hogy eldöntse, kié legyen majd a trónja, ha véget ér a földi pályafutása.
Ki lesz a legjobb választás?
A próbák majd eldöntik. Először a legszebb szőnyeget, majd a legszebb gyűrűt, harmadszor pedig a legszebb leányt kell elhozniuk a királyfiaknak. A három fiú három irányba indul. És meglepő, vagy nem meglepő módon a legkisebb teljesít a legjobban. Azért, mert ő komolyan veszi a feladatot, míg a bátyjai félvállról, testvérüket lekicsinyelve.
|
|
Grimm-mesék: TÖKFILKÓ-típusú mesék - A méhkirálynő |
Boldiizsár Ildikó |
|
Méhkirálynő meséje azt üzeni, hogy az életben többre viszi az, aki nemcsak „okos”, hanem a természettel is harmóniában él. Az „okos” testvérek rövidlátóan csak a pillanatnyi érdeküket nézik, és a természet útjukba kerülő kincseit romboló módon azonnal el akarják használni.
Kelekótya azonban együttérzéssel és megbecsüléssel tekint a természetben élő lényekre.
Ő maga is mintha inkább a természet része volna, nem kiaknázni akarja kincseit, hanem tiszteletteljesen együtt élni velük. Ezért támogatják őt a természet erői.
|
|
Grimm-mesék: TÖKFILKÓ-típusú mesék - Az aranylúd |
|
|
A mese főhõsei egy favágó család tagjai. A családfőt segítve előbb a legnagyobb, majd a középső fia megy el egy nap fát vágni az erdőbe, ahol egy idős emberrel találkoznak, aki kenyeret és bort kér a tarisznyájukból, azonban egyik fiútól sem kap.
Ezután titokzatos körülmények között megsérülnek.
Végül a léha és semmirekellőnek hitt kisebbik gyermek megy szerencsét próbálni. Ő is találkozik a vénemberrel, aki megint csak kenyeret és bort kér. Tökfilkó azonban ad neki és ekkor váratlan dolog történik..
|
|
Miért nem szeretjük Andersent? És miért igen? |
Boldizsár Ildikó |
|
A „nagy dán meseköltő” – így emlegetik Hans Christian Andersent világszerte, hozzátéve, hogy az író élete is pontosan olyan volt, mint egy mese. Andersen is szeretett ezzel a fordulattal élni, és önmagát A rút kiskacsával azonosítani, de a „mesés élet” mögött nagyon is tudatos jelenlét húzódott meg. Mindent szeretett volna tudni a mesékről, kutatta őket és fürkészte titkaikat.
„Tele voltam bátorsággal és örömmel, s azzal a törekvéssel, hogy ebben az irányban még többet fejlődjem, behatoljak a mese természetébe, s a gazdag forrást, a természetet, amelyből meséimet teremtettem, még figyelmesebben szemléljem” – írta önéletrajzi vallomásában.
|
|
Andersen mesék |
|
|
Andersen boldog mesének megélt élete során rengeteg mesehőst teremtett, csupa lélek és csupa szív alakokat, megrendítő és megindító történetekkel gazdagította és gazdagítja a gyermekek belső birodalmát.
Az ólomgomolyaggá olvadt katona történetén kinek ne csillant volna könny a szemében, a csipkedések áldozatává váló rút kiskacsa és az aprócska láng mellett melegedő Kis gyufaárus lány története is mindannyiunk közös kincse.
A fülemüle meséje is sok lelket megremegtető mozzanatot rejt:.
|
|
Andersen mesék: A fenyőfa |
Fischer Eszter |
|
Egy négy év körüli kisfiú nagyon kétségbe esett Andersen meséjének meghallgatása után.
A fenyőfa arról szól, hogy hőse képtelen az adott pillanatot élvezni, mindig valami másra vágyik.
Fiatal fa korában hiába él boldog életet az erdő szélén, nyugtalanul, izzóan vágyakozik a nagyvilágba, a felnövésre. Mégis nagyon fájdalmasan éri, amikor kivágják, hogy karácsonyfának vigyék. Bár mérhetetlen izgalomba hozza a karácsonyi dicsőség, nyugtalansága, izgatottsága miatt élete egyetlen karácsonyestéjét sem tudja élvezni. Amikor kidobják a padlás egy sötét zugába, az odalátogató egereknek mesél életéről.
Most visszafelé vágyakozik, rájön, hogy szép volt a fiatalsága, ha ezt akkor nem is így érezte. Mikor az egerek is elhagyják, utánuk kezd vágyódni, utólag már a velük töltött időt érzi szépnek. Egy idő után kidobják az udvarra, ahol abban reménykedik, hogy újra kezdődik az élete. De már csak az van hátra, hogy felvágják tűzifának.
A tűzben ropogva felismeri, hogy elkésett, hogy semminek sem tudott örülni a maga idejében. Végül csak egy marék hamu marad belőle.
|
|
Andersen mesék: A fülemüle |
Vasvári Zoltán |
|
A tanulságos mesében egy egyszerű, szürke kis csalogány volt a kínai császár legértékesebb kincse. Tisztán énekelt, vidáman szólt dala az éjszakában.
Az emberek azon-ban sokkal többre értékelték a műmadarat, ami ugyan szép volt, de nem tudott úgy dalolni, mint a valódi - csak azt tudták, mi lesz a következő éneke. Egy ideig egyszerre daloltak, majd lassan megfeledkeztek a valódi csalogányról.
"Az igazi fülemüle a maga módján csattogta az énekét, a másik pedig rugóra járt."
A történet végén még próbára tették a műmadarat, de kudarcot vallott: nem volt képes elűzni dalával a halál sötétjét, nem tudta eloszlatni a császár félelmét. Ekkor a valódi csalogány visszatért, s dalával visszaénekelte az életbe a haldokló császárt:
„És a halál mind a hármat visszaadta egy-egy dalért, s a fülemüle tovább énekelt: a csöndes temetőről szólt a dala, ahol fehér rózsák nyílnak, orgonabokrok illatoznak, s ahol a zsenge füvet az árvák könnyei öntözik. Olyan szépen énekelt róla, hogy a halál egyszerre visszakívánkozott a kertjébe, s hideg, fehér felhő képében kisurrant az ablakon.”
Andersen meséinek nagy része - így A fülemüle is - szomorú történet, hiszen arról szól, hogy a halál közeledtét kellett megéreznie a császárnak ahhoz, hogy észrevegye a mindenki számára természetes és nyilvánvaló tényt, a valódi érzelmek fontosságát.
|
|
Andersen mesék: A Hókirálynő |
|
|
A Hókirálynő két gyermekszereplője Gerda és Kay testvérek, s nagyon szeretik egymást. Mindig együtt játszanak, sohasem veszekednek. Egyik nap, mikor éppen hóembert építenek, váratlan vendég érkezik hozzájuk, a jégszívű Hókirálynő. A gonosz királynő jéggé dermeszti Kay szívét, és magával viszi a birodalmába.
"Több mint 100 terem, kisebbek-nagyobbak, valamennyi hóból -ez a Hókirálynő palotája. Falai kavargó hóörvények, ablakai csípős szelek voltak. A szikrázó Északi Fény világított be rajtuk. Ha tudnátok, milyen üresek és hidegek voltak!
A Hókirálynő termeit bizony még sohasem járta át az öröm. A temérdek üres helyiség volt egy befagyott tó, amelynek jégtükre ezer egyforma darabra törött, s emiatt olyannak tűnt, akár egy műremek. A tó közepén maga a Hókirálynő ült.
Azt mondta az értelem tükrének közepe ez, és ilyen csak egyetlen van a világon."
|
|
Andersen mesék: A kis gyufaárus lány |
konyves.blog.hu |
|
A kis gyufaárus lány a gyerekek egyik méltán kedvenc témáját, az ártatlanok keserves halálát bontja ki nagyon szépen.
A mese igen rövid, így Andersennek nagy gonddal kellett eljárnia eszközei megválasztásakor.
Alkotott egy kedves, rossz tulajdonságoktól mentes kislányt, akiről az első pár bekezdésben megtudhatjuk, hogy egy halálos lovaskocsi-baleset elkerülése közben leesett a lábáról halott anyjától örökölt, tehát a méreténél jóval nagyobb papucsa, amiből az egyiket egy suhanc elveszi tőle, a másik meg egyszerűen eltűnik. Így mezítláb folytatja útját szilveszter éjjelén, ruházata sem áll másból, mint egy rongyos köténykéből.
Andersennek gondja van arra is, hogy egyértelműen kiderüljön, a kislánynak nemcsak ez az estéje megrendítő, hanem egész élete egy sorstragédia: gyufát kell árulnia azért, hogy pénzt keressen, s apja ne verje meg.
|
|
Andersen mesék: A kis hableány |
Boldiizsár Ildikó |
|
A reménytelen szerelem és megvalósulhatatlan álmok meséjét 1831-ben adta ki Andersen.
A történet hősnője egy vízi tündér, aki deréktól felfelé női testű, azon alul viszont halfarokkal élő legendás teremtmény, aki apja víz alatti királyságában él rokonaival.
Ezek a lények igéző hanggal bírnak. Sok más szintén sellőkről szóló mesében a szirteken ülve dalolnak, így csábítják a biztos halálba a megbűvölt hajósokat. A görög mitológiában sziréneknek hívják őket, itt is a tengerjárók végzetei, itt azonban alakjuk lányarcú, de madártestű. (Lásd Homérosz: Odüsszeia.)
Az alaptörténet szerint a legkisebb sellő-királykisasszony beleszeret egy földi hercegbe, s hogy a közelébe férkőzhessen, feláldozza gyönyörű hangját.
|
|
Andersen mesék: A rendíthetetlen ólomkatona (1) |
konyves.blog.hu |
|
Andersen kis története tanítanivalóan egyesít magában mindent, ami egy izgalmas, tanulságos, léleképítő meséhez kell, de a végén van benne valami a gyilkos galóca humorából.
Az emberben azonnal szimpátia ébred a testi fogyatékosságán elszántsággal, állhatatos-sággal felülemelkedő ólomkatona iránt.
Nehéz helyzetből indul – ahogy azt el is várjuk egy fejlődési potenciállal rendelkező mesehőstől –, és meglehetősen kihívó célt, egy balerina meghódítását tűzi maga elé. Igazi, gyereknek való perspektíva.
|
|
Andersen mesék: A rendíthetetlen ólomkatona (2) |
Boldiizsár Ildikó |
|
Egy hűséges férfi és egy hűséges nő
Azt, hogy mit jelent rendíthetetlennek lenni, ebből a meséből tanultam meg gyerekkoromban. Kislány lévén persze nem a féllábú ólomkatonától, hanem attól a papírmasé táncosnőtől, akinek „szoknyáját a legfinomabb gyolcsból varrták, válláról keskeny kék pántlika hullott alá – ez volt a ruhadereka –, a mellén pedig egy nagy aranycsillám-rózsa tündöklött, akkora, mint a kis hölgy arca”. Ez a papírhölgyecske két karját kitárva, fél lábon álldogál egy takaros papírmasé-kastély kapujában, parányi fák és hattyúkat visszatükröző tavacska mellett, s az egyik lábát olyan magasra nyújtja, hogy az ólomkatona azt gondolja, ez a nő pontosan olyan, mint ő. Ugyanolyan féllábú. És ebből kifolyólag menten belé is szeret.
Kétségem sem volt afelől, hogy a táncosnő is szereti őt, azt viszont – népmeséken nevelődött gyerekként – egyáltalán nem értettem, hogy ha ez így van, miért nem jön létre a hétországra szóló lakodalom?
|
|
Andersen mesék: A rút kiskacsa |
Boldiizsár Ildikó |
|
A rút kiskacsában, amikor végre-valahára kibújik az utolsó tojásból is az új jövevény, akkor is csak csalódást okoz az anyjának.
Olyan csúf, hogy az egész baromfiudvar szörnyülködik rajta.
Keserves lesz az élete, mindenki csak bántja, gúnyolja.
Mikor már az anyja is azt mondja, bárcsak ne látná többé, nem bírja tovább, otthagyja otthonát.
|
|
Andersen mesék: A rút kiskacsa (2) |
Bettelheim |
|
Hans Christian Andersen meséje, „A rút kiskacsa” egy olyan madár története, akit fiókakorában semmibe vesznek, de aki végül különbnek bizonyul mindenkinél, aki őt csúfoltaés gúnyolta. A mesében még az a mozzanat is benne van, hogy hőse a testvérek közül a legkisebb és a legfiatalabb, hiszen a többi kiskacsa hamarabb bújt ki a tojásból, mint ő, hamarabb látta meg a világot.
Mint a legtöbb Andersen-mesére, erre is igaz: bájos történet ugyan, de inkább felnőtteknek való. Persze élvezik a gyerekek is, de nem profitálnak belőle; bármilyen jól szórakoztatja is őket, képzeletüket tévútra vezeti.
|
|
Andersen mesék: A vadhattyúk (1) |
Fischer Eszter |
|
A vadhattyúk mesében ismét a gonosz mostoha bontja meg az egyensúlyt a gyermekek életében.
A tizenegy fiút hattyúvá változtatja, a kis királylányt pedig addig kínozza, míg végül elmenekül otthonról.
Hosszú bolyongás után rátalál a testvéreire, majd megálmodja, hogyan válthatná meg őket a varázslat alól.
Csalánból kell tizenegy inget szőnie, ráadásul, amíg elkészül vele, egyetlen szót sem ejthet ki a száján, mert ezzel fivérei halálát okozná.
|
|
|